Elnökválasztás: Nem kifizetődő a kisebbségekről beszélni?

2019. február 6., 12:42 , 941. szám

Most, hogy már minden komoly elnökaspiráns bejelentette indulását a választáson, érdemes szemügyre venni, mit kínálnak a jelöltek az ország nemzeti kisebbségeinek. Egykettőre megbizonyosodhatunk róla, hogy a meghatározó jelöltek idei választási programjai leginkább söralátétekre firkált, nyilvánvalóan szellemi fogyatékosoknak szánt, minden alapot nélkülöző ígérvényeknek tűnnek, amelyekben a kisebbségi kérdésnek egyáltalán nem, vagy alig jut hely. Szembetűnő, hogy az ország legjelentősebb nemzeti kisebbségéről, az oroszról is váratlanul kevés szó esik.

A legújabb közvéleménykutatásokat Volodimir Zelenszkij elnökjelölt vezeti (támogatottsága a KMISZ, a Szocisz és a Razumkov-intézet közös felmérése szerint 23%-os), kezdjük hát vele szemlénket! Ha az elsősorban komikusként és producerként ismert politikus véleményét kutatjuk, könnyű dolgunk van, hiszen választási programja egyetlen szót sem veszteget se a kisebbségekre, se arra a helyzetre, hogy ebben az országban általában legalább két nyelven (főként ukránul és oroszul) beszélnek az emberek – köztük ő maga is.

Petro Porosenko elnök(jelölt) (16,40%-os támogatottság) hivatalos választási programja lapzártánkig nem volt elérhető, nem rejtheti el azonban az öt évvel ezelőttit. Abban egyebek mellett ezeket írta: „Külön hangsúlyozom minden nemzeti kisebbség jogainak szigorú betartását.” … „Szabadon élni az anyanyelv szabad használatát is jelenti. Az Alkotmány 10. cikkelye fog vezérelni, amely az ukránt államnyelvként határozza meg, de hangsúlyozza az orosz nyelv jogait és garantálja minden nyelv szabad fejlődését. Célszerűnek tartom az ukrán politikai nemzet egységének biztosítása érdekében fenntartani a status quót a nyelvi kérdésben”. Emellett a „Garantáló”, ahogyan a fellengzős ukrán politikai nyelvezet az államfőt emlegeti, még elnökjelöltként megállapodást írt alá Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével a kárpátaljai magyarságot leginkább foglalkoztató kérdésekről. Hogy az ígéretekkel szemben mi minden történt az elmúlt közel öt évben Ukrajnában, mindenki előtt ismert: elfogadták a kisebbségek anyanyelvi oktatását jelentősen korlátozó oktatási törvényt, megsemmisítették a nyelvtörvényt, s helyette egy olyan jogszabály elfogadása került napirendre, amely gyakorlatilag a magán­érintkezés szintjére szorítaná vissza a kisebbségek anyanyelvhasználatát az országban, korlátozták a nem ukrán nyelvű tartalom arányát az ukrajnai médiában. Vélhetően bármit is ígérjen ezek után a kisebbségeknek az édességgyárosból lett elnök, azok gyanakvással fogadják majd minden szavát. Ezek ismeretében nem csoda, hogy kampányát eddig főként a lakosság ukrán nemzeti érzelmű, jelentős részben a kelet-ukrajnai háború folytatását is támogató részének megnyerésére építette.

A hivatalban lévő elnök másik komolyan veendő kihívója Zelenszkij mellett Julija Timosenko (15,70%). Bár előző választási programjában a nemzet Júliája egyetlen utalással intézte el a nemzetiségi kérdést, most ezt is sikerült alulmúlnia, hiszen kizárólag az ukrán nyelvről értekezik. Egyfelől érthető, hogy a gáz árának radikális csökkentésére, vagy az európai bérszint elérésére vonatkozó képtelen ígéretek minden egyebet képesek lehetnek felülírni ebben az országban, ám óvatosságra kell, hogy intsen, ha egy hozzá hasonló kaliberű politikus igyekszik úgy tenni, mintha Ukrajnában nem is létezne a nemzetiségi kérdés.

Jurij Bojko (9,30%), aki az ország délkeleti részének orosz ajkú lakossága körében a legnépszerűbb jelöltnek tekinthető, nem tehette meg, hogy megfeledkezik a nemzetiségi kérdésről.

„Soknemzetiségű államban élünk, és ezen az alapon kell egységes politikai nemzetet alkotnunk, amelyben minden nép egyenlő jogokkal, egyenlő feltételekkel rendelkezik a fejlődéshez – bárminemű korlátozás és tilalom nélkül, lélekszámtól és lakóhelytől függetlenül. Az állam számára elsőbbséget kell élveznie, hogy polgárai számára egyenlő feltételeket és jogokat biztosítson” – írja programjában.

Arról ugyan nem sokat árul el a jelölt, hogy mindezt miként képzeli elérni, egy támpontot azért kapunk: „Leküzdjük az ellentéteket valamennyi szomszédos országgal, többek között Oroszországgal is.” Tervezett intézkedései jelentős részben a jelenlegi kormányzat reformjainak eltörlésére vagy kiigazítására irányulnak, ám esetünkben ez nem feltétlenül rossz, annál is inkább, mivel az egyik ígéret így hangzik: „Visszaadjuk a polgárok jogát, hogy az anyanyelvükön tanuljanak.”

Bár mindinkább úgy tűnik, hogy Anatolij Hricenko (8,10%) ismét az esélytelenek nyugalmával szemlélheti a választási küzdelem kimenetelét, érdemes megemlíteni, hogy az ukrán nemzeti oldalt képviselő politikus egyetlen igen általános mondatban foglalt össze mindent, amit a kisebbségekről gondol: „Nem lesz faji, nyelvi, vallási, nemi vagy egyéb jegyeken alapuló megkülönböztetés – védelemben részesülnek az állampolgárok jogai és szabadságai, függetlenül attól, hogy az elnökre vagy egy másik jelöltre szavaztak-e.”

Oleh Ljaskótól (6,70%) egy tőle megszokott populista szóömlenyt kapunk választási program gyanánt, nem csodálkozhatunk hát különösebben azon, hogy a nemzeti kisebbségekkel nem foglalkozik. Ez a hozzáállás legfeljebb azért lehet aggasztó, mert a nevét viselő Radikális Pártnak jelen helyzet szerint van rá esélye, hogy az őszi parlamenti választásokon ismét bejusson a törvényhozásba.

Olekszandr Sevcsenko (3,50%) a programjából ítélve legszívesebben felkészítené az országot egy totális háborúra. A háborúban pedig, mint köztudott, nincsenek nemzetiségek, csak honfitársak és hadkötelesek.

Andrij Szadovij (3,40%), a lembergi polgármester sem lát teendőket nemzetiségi fronton. Programja meglehetősen gyakorlatiasra sikeredett, akár egy üzleti vagy még inkább szanálási terv, de ezen aligha csodálkozhatunk. Emlékezhetünk rá, amikor tavaly nyáron Kárpátalján járt, azt fejtegette, hogy a megye számos problémáját meg lehetne oldani pusztán a központ és a vidék közötti belföldi közlekedés javításával.

Az első jelölt, aki olyan egységesnek mondható koncepcióval áll elő, amely a nemzeti kisebbségeket is megszólítja, a közvéleménykutatás kilencedik helyén szerénykedő Jevhen Murajev (2,70%). Ő a „társadalmi igazságosság országát” szándékozik felépíteni, „amelyben minden polgárnak jutna hely nyelvtől, nemzetiségtől, felekezettől, politikai meggyőződéstől függetlenül”. Az elnökjelölt szerint egyebek mellett a nyelvhasználatról is helyi referendumon dönthetnének a polgárok, s nemcsak a Donyec-medencének biztosítanának különleges státuszt, hanem minden régiónak.

„A kulturális autonómia, a függetlenség az élet berendezésével, az ehhez szükséges eszközökkel kapcsolatos döntések meghozatalában megteremti a pszichológiai előfeltételeket az ország egységének helyreállításához. Az államnak meg kell szűnnie kényszerítő gépezetnek, az államnyelvnek pedig az erőszak nyelvének lenni. Az ukrán nyelvnek azzá kell válnia, aminek lennie kell: a polgárok és az állam közötti kommunikáció nyelvévé” – olvasható egyebek mellett a programban.

Olekszandr Vilkul (2,40%) szintén „orosz jelölt”. Bár elképzelései között valamivel kevesebb utalást találunk a nemzetiségi kérdésre, mint Murajev esetében, azért ő is meglehetősen egyértelműen fogalmaz a belpolitikát illetően: „Ukrajna európai világi állam. Véget vetek minden kísérletnek, hogy nálunk vallási, etnikai és nyelvi háborúkat szítsanak.”

Egyben konkrét intézkedéseket is megfogalmaz. Azt ígéri például, hogy a megyei tanácsok az államnyelv, az ukrán mellett „második hivatalos nyelvet” vezethetnének be. „Regionális autonómia a humanitárius, a kulturális és a nyelvpolitikában” – fogalmaz.

Bár támogatottsága el­enyé­sző (1,30%), érdemes vetni egy pillantást Ruszlan Kosulinszkij programjára is, hiszen ő a nacionalista Szvoboda párt jelöltjeként indul az elnökválasztáson. Jó tudni, mire számíthatunk az ukrán nacionalizmus harcos képviselőitől. Ha rajta múlna, minden állami és választott tisztviselőt hazugságvizsgálatnak vetnének alá egyebek mellett annak megállapítására, hogy nem szeparatisták, kémek vagy kettős állampolgárok-e. A jelölt kötelezővé tenné az ukránvizsgát az állami alkalmazottak számára, tiltana bármilyen autonómiát vagy különleges státust az országban. Megfosztaná ukrán állampolgárságuktól a kettős állampolgárokat, mindenkit átvilágítana a kettős állampolgárságot, a megszállókkal való esetleges együttműködést és az Ukrajna iránti lojalitását illetően.

Szakértők ugyan óva intenek attól, hogy bármelyik jelöltet egyedül a választási programja alapján ítéljük meg, a nemzetiségi kérdést illetően azért megkockáztathatjuk, hogy a téma igen óvatos kezelése – vagy egyenesen a kerülése – annak a törekvésüknek lehet az eredménye, hogy egyik potenciális választói réteget se riasszák el egy kategorikus állásfoglalással. Aki például a regionális nyelvek intézményének helyreállításával hozakodna elő mostanság, az joggal számíthatna szavazatvesztésre az ország nyugati részén, ha viszont a média orosz nyelvű műsoridejének további korlátozásával kampányolna, azzal a kelet-ukrajnai választói egy részének mondana búcsút. Élhetünk azonban a gyanúperrel, hogy a valóban esélyes jelöltek többsége nem tervez látványos és alapvető változást a jelenlegi állapotokhoz képest – legalábbis a nemzeti oldalhoz tartozók bizonyosan nem.

(ntk)