Imareggeli Ungváron (Frissítve)

2019. február 8., 17:54 , 942. szám

A Kárpátaljai Egyházak Tanácsának kezdeményezésére a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal támogatásával február 8-án, pénteken a megyeháza díszcsarnokában megrendezték az I. Kárpátaljai Imareggelit. A különleges eseményen a megye egyházi felekezeteinek vezetői, külföldi diplomaták, Kárpátalja megyei, járási és városi szintű vezetői, az alkotó értelmiség és az üzleti világ képviselői vettek részt.

Az egybegyűltek szándéka a keresztény értékek erősítése, vágyuk és törekvésük pedig az, hogy Kárpátalján megőrizzük a nemzetiségek és a vallási felekezetek közötti egyetértést és a békés egymás mellett élést. A szervezők célja a hagyományteremtés: azt tervezik, hogy a jövőben a megye különböző felekezetei képviselőinek részvételével minden esztendő februárjában megrendezik az ökumenikus imareggelit.

Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és kihangsúlyozta, hogy napjainkban rendkívül fontos a felekezetek és a nemzetiségek közötti béke, utalva a nehéz 2017-es és a tavalyi esztendőre, amikor mesterségesen megpróbálták egymásra uszítani a különböző nemzetiségeket, de hála Istennek és a kárpátaljaiak bölcsességének, sikerült megőrizni a stabilitást megyénkben.

A különböző vallási közösségek vezetői – Majnek Jenő Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Vaszil Rajcsinec, Ukrajna Evangéliumi Szabadkeresztény Gyületkezetei Szövetségének főpüspöke, Vitalij Vojtovics, az Ukrán Bibliatársaság nyugati régiójának képviselője, Nyil Luscsak munkácsi görögkatolikus segédpüspök, Varszonofij, az Ukrajnai Pravoszláv Egyház ungvári és kárpátaljai püspöke, Sahnazarjan Nerszesz, az örmény apostoli egyház ukrajnai püspökségének papja – és mások mondtak imát és kértek áldást Kárpátaljára, az itt élő emberekre és az országra. Többek között elhangzott, hogy az egyházak szempontjából nagy jelentősége van az eseménynek, mert ilyenkor az kerül előtérbe, ami összeköt minket, ami és aki egyesít bennünket. A hangsúly a Jézus Krisztusba vetett hitre helyeződik és magára Jézus Krisztusra, aki ezt a hitet ajándékba adta nekünk.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke fontosnak tartja, hogy a különböző felekezetű, különböző anyanyelvű emberek vezetői együtt tudnak imádkozni, mert ez példa arra, hogy együtt imádkozhatnak az egyszerű emberek is.

– A helyzet mindig meghatározza az emberek gondolkodását, gyakran félelem, bizonytalanság van bennük, és egy adott helyzet egymás felé fordíthatja az embereket, hogy összefogjanak, mert ennek az összefogásnak lehetnek jó eredményei. A mai esetben is ez mutatkozik meg, nagyon sok gond van napjainkban Ukrajnában, amitől félhet az ember, ami a jövőre nézve nem reményteljes. Egymás felé fordít bennünket maga a helyzet is, amikor a közös könyörgés során együtt kérjük Isten áldását, vezetését, kegyelmét, oltalmát – jegyezte meg a püspök, és kifejtette: – Nagyon hangsúlyos volt az, hogy újra és újra elhangzott a békéért mondott ima, hogy Isten megőrizze azt a békét, ami még van, és békét teremtsen ott, ahol háború dúl, és békételenség van a lelkekben. Annak is jelentősége van, hogy nemcsak egyházfők, hanem a megye vezetői is jelen voltak. […] Ha a politikusokban, üzletemberekben felébresztettük a felelősségtudatot, amihez keresztény hit és elkötelezettség is tartozik, akkor már sokat tettünk az itt élő emberekért, Kárpátaljáért, az országért.

Az imareggelin egyházi énekek csendültek fel templomi énekkarok előadásában, ami még meghittebbé tette a megyeháza díszcsarnokában uralkodó hangulatot.

– Ebben az időszakban, amit most él át Ukrajna, ez egy nagyszerű kezdeményezés, örülök, hogy létrejött, és reméljük, hagyománnyá válik – emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő. – Hisz köztudott, hogy a kereszténység a szeretetnek és a békének a vallása, s annak érdekében, hogy Kárpátalján megőrizzük a békét, az egyetértést és a szeretetet, valamint azért, hogy Ukrajnában is helyreálljon a béke, fontosak ezek a találkozók, fontos, hogy keresztény szellemben együtt imádkozzunk, együtt legyünk. A béke, a szeretet olyan dolog, amiért folyamatosan tenni kell és imádkozni – zárta gondolatait az elnök.

A rendezvény fontosságáról szólva Rezes József, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője elmondta, nagyon jó gesztus és kezdeményezés az első ökumenikus imareggeli a megye vezetőségének részvételével.

Egyébként az imareggeli nem új keletű dolog. Az imareggeli alapító gondolata Douglas Evans Coe-tól és Dwight D. Eisenhower amerikai elnöktől származik. Azt tapasztalták, hogy a republikánusok és a demokraták között annyira megromlott a viszony, hogy gyakorlatilag nem álltak szóba egymással. Megpróbáltak olyan közös „platfomot” találni, ahol nem az ellentétek számítanak. Ezt az egységet Jézus személyében találták meg, ebből alakult ki a máig működő kongresszusi imareggeli. Az eseményt évtizedek óta minden február első csütörtökén rendezik meg az Egyesült Államokban, Washingtonban. Alapítója Abraham Vereide norvégiai születésű amerikai metodista lelkipásztor volt, aki 1953-ban hívta életre az Elnöki Imareggelit, amelyet később Nemzeti Imareggelinek neveztek el. Doug Coe szellemi és lelki kisugárzása lehetővé tette azt, hogy a kongresszusi imareggelik nemzetközi szintet is elérjenek, így jött létre a „National Prayer Breakfast” (Nemzeti Imareggeli). Dwight Eisenhower óta valamennyi amerikai államfő részt vesz a rendezvényen, amelynek vendéglátói a kongresszus tagjai, és amelyre politikai és vallási vezetők látogatnak el szerte a világból. Mára 130 országban terjedt el az imareggeli.

2017-ben Budapest is csatlakozott a National Prayer Breakfest mozgalomhoz és október első csütörtökén a magyar fővárosban is imareggelit rendeztek. Tavaly novemberben már a II. Magyar Nemzeti Imareggeli összejövetelre került sor, melyen mintegy 16 országból közel 200 hazai és külföldi vendég vett részt. Az ünnepélyes megnyitót a Magyar Országgyűlés felsőházi termében tartották.

Az első ukrajnai nemzeti imareggelit 2011 szeptemberében tartották meg Kijevben, a legutóbbit pedig tavaly a Kijevi Rusz megkeresztelkedése 1030. évfordulójának szentelték, és mintegy 700 személy vett rajta részt.

Rehó Viktória