Diplomaátadó ünnepség keretében köszöntötték az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán a végzős diákokat

2019. február 12., 17:57

Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete 45 végzős diákja vette át mester fokozatú diplomáját ünnepélyes keretek közt kedden a kárpátaljai megyeszékhelyen.

Az UNE magyar karán tartott diplomaátadó ünnepségen elmondott, a végzős diákokat és tanáraikat a magyar kormány nevében köszöntő beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a többi között hangsúlyozta: az értelmiségi létnek nagyon nagy a felelőssége, s a friss diplomásoknak immáron papírjuk van arról, hogy értelmiségiek, hogy a magyar nemzet kiművelt emberfőinek sorába tartoznak. Hozzátette, azt kívánja a pályakezdőknek, hogy az előttük álló értelmiségi lét mindenekelőtt a minőség szóval legyen jellemezhető mind az emberi tulajdonságok, mind az elvégzett munka tekintetében. Emlékeztette hallgatóságát arra, hogy a minőség alapfeltétele az életfogytig tartó tanulás.

A miniszteri biztos kiemelte, „csak akkor lehet minőségi életet élni, ha nem mondunk le azokról az értékekről, amelyek a hűség, a hit és a remény fogalmakkal jellemezhetők.” Mint fogalmazott, „a hűséget ebben a hármasban az önazonossághoz, azaz a magyar anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz és a szülőföldünkhöz történő ragaszkodás jelenti, a hitet és a reményt pedig az, hogy hisszük és reméljük: a száz év magány után végre magára találó magyarság részeiként tudjuk értelmiségi létünket kibontakoztatni és végigélni.” Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, Magyarország kormánya, ahogy az eltelt tíz évben mindig tette, a jövőben is minden tőle telhetőt meg fog tenni – zárta beszédét Grezsa István.

Barta József, a Kárpátalja megyei tanács első elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke beszédében köszönetet mondott a friss diplomások szüleinek, amiért magyar tannyelvű iskolába íratták gyermekeiket, és azoknak, akik lehetővé tették, hogy a diákok egyetemi tanulmányaikat is magyar nyelven folytathassák. Ez rendkívül fontos – folytatta –, mert „anyanyelvű oktatás nélkül a kárpátaljai magyarságnak közösségként nem lenne jövője. Mi, akik ezért felelősséget vállaltunk, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a magyar nyelvű oktatás Kárpátalján továbbra is megmaradjon” – szögezte le.

Köszöntőjében Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja méltatta az UNE magyar karán folyó oktatás színvonalát. Megerősítve a Grezsa István kormánybiztos által mondottakat a diplomata arról biztosította a hallgatóságot, hogy Magyarország kormánya – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – a jövőben is támogatni fogja az ungvári egyetemen a magyar nyelvű képzést, hogy minél nagyobb tudással rendelkező, minél képzettebb diplomások kerülhessenek ki a falai közül.

(MTI)