Szuprun miniszter megmentése

2019. február 13., 15:00 , 942. szám

A hivatalából felfüggesztett megbízott egészségügyi miniszter „megmentése” a választási kampány része lehet – írta a strana.ua.

Az elmúlt hét sokak figyelmét felkeltő híre volt, hogy az egyik kijevi körzeti közigazgatási bíróság felfüggesztette hivatalából Uljana Szuprun megbízott egészségügyi minisztert. Az Ihor Moszijcsuk, az Oleh Ljasko Radikális Pártja parlamenti képviselőjének keresete nyomán született határozat indoklása szerint Szuprun miniszterhelyettesként 2016. augusztus 1-je, a tárcavezető távozása óta irányította az Egészségügyi Minisztériumot, holott a jogszabályok értelmében legfeljebb egy hónapig láthatta volna el a miniszteri teendőket. A bíróság jelezte, a határozat meghozatalakor figyelembe vették azt is, hogy az amerikai származású Szuprun 2015-ben felvette az ukrán állampolgárságot, ám az amerikairól azóta sem mondott le.

A kárpátaljai magyarok joggal döbbenhettek meg, hogy miközben közülünk egyre többen kerülnek fel az Ukrajna ellenségeit listázó Mirotvorec című weboldalra, Szuprun magas állami hivatalt tölthet be az országban. Valójában Ukrajnában szinte egyáltalán nem volt visszhangja a kettős állampolgárság felemlegetésének. Ehelyett a kormányban felháborodtak a bíróság döntésén, és közölték, hogy a legfelsőbb bíróságon fellebbeznek a határozat ellen. A sajtó egy része mindjárt arról kezdett cikkezni, hogy a bíróság döntésével megakasztotta az egészségügyi reform menetét, sőt az ország gyógyszerellátását is veszélybe sodorta. A kijevi brit és amerikai nagykövetség egyaránt aggodalmának adott hangot a történtek miatt.

Gondolható, hogy amíg tartott a fellebbviteli eljárás, Oleh Ljasko és pártja minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy felhasználja sikerüket az elnökválasztási kampányban. Örömük érthető, hiszen az országban sokan elégedetlenek a Szuprun nevével fémjelzett reformmal, amely eddig leginkább csak a káoszt fokozta az egyébként is kritikán aluli ukrán egészségügyben. Sokan felemlegették a megbízott miniszternek ezekben a napokban is, hogy miközben gond van a gyógyszerellátással, akadozik az egészségügyi alapellátás rendszerének még tavaly elkezdett átalakítása, ő gyermeteg és helyenként otromba egészségügyi tanácsokkal bombázza a médián keresztül a polgárokat.

Közben a nem Petro Porosenkót támogató ukrán sajtó arról kezdett cikkezni, hogy bár Szuprun felfüggesztését az ebből szépen profitáló radikálisok kezdeményezték, az elnöki adminisztráció keze is benne lehet a dologban.

A strana.ua forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a körmönfont akció következő lépéseként az elnöki adminisztráció és a kormány beavatkozik az ügybe, s látványosan megmenti a megbízott tárcavezetőt. Hogy miért kell megmenteni Szuprunt, ha maga az adminisztráció hozta nehéz helyzetbe? Állítólag azért, hogy az elnök megmutathassa az amerikaiaknak, nem hagyja cserben a reformpolitikusokat. A Szuprun megmentése akció ezek szerint csak egyik eleme volna annak az intézkedéssorozatnak, amellyel Kijevben szeretnék kivívni Washington elismerését, s elérni, hogy még a március 31-i választás előtt találkozzon Petro Porosenko és Donald Trump. Bár az Egyesült Államok korábban többször visszautasította, hogy bármelyik ukrán elnökjelölt mellett állást foglaljon, egy ilyen találkozót az amerikai elnökkel úgy lehetne tálalni Ukrajnában, mintha Amerika Porosenko mögött állna, ami enyhén szólva is távol áll az igazságtól.

A strana.ua részletesen kitér arra is, hogy miért éppen Szuprunt választották ennek a valószínűleg Machiavellit is pirulásra késztető afférnak az alanyául. Az egyik ok nyilvánvalóan a megbízott miniszter amerikai származása. A másik, hogy Szuprun erős családi kötelékekkel rendelkezik az amerikai ukrán diaszpóra köreiben. Igaz ugyan, hogy az ukrán diaszpóra befolyása nem különösebben nagy washingtoni kormánykörökben, ennek is meglehet a maga szerepe az ukrajnai választási küzdelemben.

(ntk)