A civil szervezetek újrajegyzéséről

2019. március 2., 11:09 , 944. szám

„Társadalmi szervezetünk legutóbbi közgyűlésén egy apró, technikai jellegű módosítást hajtottunk végre az alapszabályban. Újra kell jegyeztetnünk emiatt az alapszabályunkat a hatóságoknál? Esetleg létezik olyan törvény, amely tételesen felsorolja, hogy milyen változások esetén kötelező az újrajegyzés?”

– A jogi személyek és az egyéni vállalkozók állami nyilvántartásáról (Про державну реєстрацію юридичних осіб та фізичних осіб-підприємців», від 15.05.2003 року) című törvény 4. cikkelyének 3. pontja értelmében a jogi személy alapító dokumentumaiban bekövetkezett változások kötelezően állami nyilvántartásba veendők a szükséges módosítások elvégzésével az Egységes Állami Nyilvántartás bejegyzéseiben az adott törvény által megállapított eljárásnak megfelelően. A jogszabály nem tesz különbséget a jelentősebb vagy jelentéktelen módosítások között, így az alapszabályban eszközölt bármilyen módosítást nyilvántartásba kell vétetni.

Ugyanezen törvény 8. cikkelyének 5. pontja úgy rendelkezik, hogy a jogi személy alapító okiratait, valamint azok módosításait írásban kell rögzíteni, oldalait fel kell fűzni, meg kell számozni és alá kell íratni az alapítók (résztvevők) vagy a meghatalmazott személyek által, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a törvény más eljárást állapít meg a jóváhagyásra.

Abban az esetben, ha mint írja, a módosítás jelentéktelen, célszerű lehet az alapszabály módosítását függelékként csatolni az eredeti dokumentumhoz. Ilyenkor a jogi személy alapító okiratának címlapjára bejegyzés kerül arról, hogy a jelzett függelék szerves részét képezi az alapszabálynak.

hk