Elnökjelöltek: Petro Porosenko, a botcsinálta nemzetépítő

2019. március 8., 15:35 , 945. szám

A legtöbben úgy tartják, hogy ismerik Petro Porosenko hivatalban lévő elnököt, és tudják, hogy mire törekszik. Valójában a Központi Választási Bizottság weboldalán elérhető választási programjából egy új irány, egy, a korábban megismertnél radikálisabb nézeteket valló politikus portréja rajzolódik ki.

Igaz például, hogy az édességgyárosból lett elnök továbbra is az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozásban látja az ország jövőjét és az ukrán állam fennmaradásának garanciáját, ám sokatmondó a program bevezető mondata: „Egyetlen útja létezik függetlenségünk megőrzésének – a szabad és boldog emberek nagy európai országává kell válnunk” (kiemelés a szerzőtől).

Az ukrán külpolitikában már az elmúlt években is érzékelhető volt, hogy Kijev az országot minden nyomorúsága ellenére afféle európai középhatalomként tételezi, amely nem pusztán elszenvedi a történelem alakulását, hanem jelentős befolyást gyakorol a környezetére. Ukrajna arrogáns, lekezelő, kompromisszumot nem ismerő magatartása Magyarországgal szemben az oktatási törvény nyelvi rendelkezéseit illetően jól szemlélteti ezt az önértékelési zavarról árulkodó hatalmi attitűdöt. Porosenko új programja tulajdonképpen ezt a nem túl szimpatikus szemléletet fejleszti tovább.

„A régió vezető országaként fogunk belépni az EU-ba és a NATO-ba” – szögezi le, s kifejti, hogy miben kell Ukrajnának vezető pozíciót elérnie Európában az elkövetkező öt esztendőben. Szerinte az országnak vezető szerepet kell kiharcolnia az agrárszektorban, ami pedig az IT-szektort illeti, a cél egyenesen „az öt új globális vezető állam” egyikévé válni. A hivatalban lévő elnök emellett azt szeretné, ha Ukrajna regionális vezető szerepre tenne szert az ipari fejlődés terén, illetve Kelet-Európa közlekedési csomópontjává válna a következő elnöki ciklus idején. Ugyancsak a célok között szerepel, hogy Ukrajna Európa 10 leglátogatottabb országának egyike legyen a „Divatos ország, amelyet felfedez a világ” jelszóval összhangban. Az olvasóra bízzuk annak eldöntését, hogy mindez miként lehetséges egy ötödik éve hadban álló országban, amelynek első embere ráadásul nyilvánvalóan nem törekszik különösebben a békére, ehelyett a hadsereg fejlesztésére koncentrál. Az elnök szerint viszont az elmúlt öt esztendőben sikerült megteremteniük a szilárd alapot a felvázolt célok eléréséhez.

A programok általában a jövőről szólnak, Porosenko mégis igen hosszan és részletesen sorolja az elmúlt öt évben elért eredményeket, kezdve a hadsereg újjászervezésével, a reformokon át, egészen a tomoszig, vagyis a Moszkvától független ukrán pravoszláv egyház megteremtéséig. Arról persze nem esik szó, hogy a legtöbb reform elakadt valahol félúton, ami pedig a korrupció elleni küzdelmet illeti, egyenesen visszalépés tapasztalható, amennyiben az Alkotmánybíróság nemrég hatályon kívül helyezte a Büntetőtörvénykönyvnek a törvénytelen vagyonosodást büntetni rendelő cikkelyét.

Petro Porosenko, aki szívesen tetszeleg az országépítő politikus szerepében, külön fejezetet szentel programjában a szegénység leküzdésének és a fenntartható fejlődésnek. Igaz, óvakodik attól, hogy konkrét, számon kérhető ígéreteket tegyen. Beéri olyan közhelyekkel, mint hogy a szociális politikának a lakosság leginkább rászoruló rétegeinek támogatására kell összpontosítania, vagy, hogy folytatni fogja a decentralizációt, mint a közösségek és a régiók sokoldalú fejlődésének alapját.

A vállalkozók adóterheinek további csökkentését helyezi kilátásban, ami szerinte már eddig is lehetővé tette a munkavállalói bérek emelését. Utal rá, hogy a fizetések további növekedése magasabb nyugdíjakat eredményez majd, és kijelenti, hogy növelni kívánja a gyermekszületési és -nevelési támogatást, különösen a három- és többgyermekes családok esetében.

Emellett a befektetőknek befektetéseik garantálását ígéri, a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak magasabb bért adna, a betegeknek és a szülőknek pedig modernebb kórházakat és oktatást. Egyszóval, mindenki azt kapja tőle „papíron”, amit hallani-olvasni akar.

Egyedül a bennünket érintő témákról hallgat az elnök, mint a csuka, amennyiben a nemzeti kisebbségeket meg sem említi a dokumentum. Viszont utal rá a szerző, hogy az ukránosítás még nem ért véget: „Folytatjuk az ukrán mint egyetlen államnyelv támogatásának politikáját.”

(zzz)