Fokföldiibolya-kiállítás Ungváron

2019. március 8., 10:16

Március 5–8. között a megyeszékhelyen ismét különlegesebbnél különlegesebb fokföldi (afrikai) ibolyákban (Saintpaulia) gyönyörködhetnek azok, akik betérnek az Uzshorod Galériába.

Rimma Sziszorova gyűjtő mintegy 200-féle ibolyát mutatott be, amelyeket a látogatók meg is vásárolhattak, sőt a helyszínen megfelelő tápokat vehettek és hasznos tanácsokat is kaphattak első kézből.

Mint ismeretes, ez a növény megfelelő gondoskodás mellett szinte egész évben virágzik, szép virágaival lakásunk üde színfoltja lehet. A fokföldi ibolya Afrikából származik. Elsőként Tanzánia hegyeiben Walter von Saint-Paul-Illaire báró fedezete fel 1892-ben, majd hosszú utat tett meg a növény, amíg európai otthonokba került. A kárpátaljai gyűjtő több mint 20 éve nevel és szaporít fehér, rózsaszín, piros, kék, mályva, lila különféle árnyalataiban pompázó, sőt gyakran több színű fodros, telt és szimpla virágú ibolyákat. Még iskoláskorában kezdett el fokföldi ibolyát nevelni, akkoriban az első növényeket az ablakpárkányon tartotta. Idővel egy egész szobát kiürített a kedvencei számára, pár éve pedig a garázs felett alakított ki egy „lakosztályt” a fokföldi ibolyáknak. A teljes kollekciója közel 800 fajtából áll. Rimma férje és fia is besegít a növények ápolásába, locsolásába és szaporításába.

(uzhgorod.net.ua/RV)