A Záhony Közúti Határátkelőhely a legjobb

2019. március 13., 09:59 , 949. szám

Az Ukrajnai Diplomata Szövetség Kárpátaljai Szervezete két éven át tanulmányozta az ukrán–magyar határszakasz átkelőit, és a záhonyi kirendeltséget választotta a legjobb magyar átkelőhelynek. Az elismerést a Szövetség elnöke, dr. Alen Panov március 11-én, hétfőn adta át az érintett határátkelő rendőri és pénzügyőr vezetőinek.

A Záhony Közúti Határ­átkelőhely Nemzeti Adó- és Vámhivatal tárgyalótermében megtartott rendezvényen Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja kiemelte, hogy rendhagyó eseménynek lehetünk tanúi, hisz az elmúlt időszakban mind a rendőröket, mind a vámosokat sok kritika érte az utazóközönség részéről, ami persze nem mindig jogos, hisz csak a munkájukat végzik.

– Ma az Ukrajnai Diplomata Szövetség Kárpátaljai Szervezete elismerésben részesíti a záhonyi átkelő csapatát, mind a rendőrségi állományt, mind a NAV munkatársait. Az elmúlt időszak során a szövetség egyfajta felmérést végzett a magyar–ukrán határszakaszon, és ennek eredményeként azt lehetett megállapítani, amit mi egyébként korábban is tudtunk: a záhonyi határátkelő mindig élen jár emberségben, szakmai tudásban és együttműködésben. A mai nap ezt csak megerősíti – zárta gondolatait Buhajla József.

Alen Panov a jelenlévőkhöz szólva megjegyezte, hogy először a hivatalos statisztikákról, utasforgalomról stb. akart beszélni, de útközben úgy gondolta, hogy ez nem a legjobb ötlet.

– Az Úristen megteremtette a világot, az emberek pedig megteremtették a határt. Ez mindig kihívást jelent, és folyamatosan az a kérdés, hogyan tudunk megfelelni ennek a kihívásnak – hangsúlyozta az elnök. Elhangzott, hogy a felmérés célja az emberség kritériumának meghatározása volt a hivatalos határátkelési eljárások végrehajtásában. Nem ezeknek az eljárásoknak az értékelését végezték, mivel a Schengeni határellenőrzési kódex és a magyarországi jogszabályok egyértelműen meghatározott követelményekkel rendelkeznek e tekintetben. S mivel a módszert és a követelményrendszert belső titoknak tartja, röviden csak annyit mondott: a felmérést 2 éven át a határrendészeti és vámügyi szférában tapasztalt kollégákkal végezték, így magabiztosan kijelentheti, hogy emberséges, segítőkész csapat dolgozik itt.

– Nem arról van szó, hogy minden rendben van a határátkeléskor, hiszen az ukrán–magyar szakaszon működő hét határátkelő közül ez a legzsúfoltabb. Nem arról van szó, hogy nincs sor, vagy nem kell várni, de a munkatársak megfelelően reagálnak az utasok aktuális igényeire, ha szükséges, információval szolgálnak, javult az itt dolgozók nyelvtudása és a nyitottságuk – emelte ki Alen Panov, és a többi határátkelő kollektíváinak azt kívánta, hogy tanuljanak és küzdjenek a címért.

Ezután következett az elismerések átadása a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltségnek és a Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságnak.

Csernyi Sándor ezredes, a határrendészeti kirendeltség vezetője a maga és a kirendeltség valamennyi dolgozója nevében megköszönte a megtisztelő címet, és az átkelő hétköznapjait ismertetve, viccesen felidézte, hogy amikor 2014. április 1-jén elfogadta ezt a kinevezést, az eligazítás röviden úgy hangzott: „Ami Záhonyban nem történik meg, olyan nincs is!”

– Az elmúlt évek tapasztalata alapján ezt meg tudom erősíteni. Nem könnyű ezen a határszakaszon szolgálatot teljesíteni, hiszen itt minden fajta – személy- és teher-, autóbusz- és kisbusz-, valamint export és ÁFA – forgalom előfordul. 2018-ban 3 millió utas lépte át a határt és 2 millió gépjármű kelt át. Tavaly 15 ezer jogellenes cselekményt fedtünk fel. Itt napi 24 órában „megy a kemény daráló, vágják a fát, hullik a forgács”. S bár előfordul, hogy hibázunk, de azt igyekszünk a törvények függvényében jóvátenni, törekszünk a törvényes, kulturált és szakszerű szolgálatellátásra – emelte ki. Elmondása szerint, ami kellemetlenség adódik, főleg a várakozásból, az azért van, mert a törvények a feladatok maximális ellátására kötelezik őket, és megígérte, hogy továbbra is a törvényes, kulturált és hatékony szolgálatellátásra fognak törekedni.

A vám- és pénzügyőri hivatal, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vám­igazgatóság teljes állománya nevében Minya Ferenc mondott köszönetet.

Rehó Viktória