Folytatódik a nyelvtörvény vitája a parlamentben

2019. március 21., 16:27

A Legfelső Tanácsban ma folytatódik Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról című törvénytervezet vitája. A törvényhozás napirendjén immár hetedik napja ez az egyetlen jogszabálytervezet szerepel – mutat rá a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata.

A honatyák még február 28-án láttak munkához, ám csak a következő plenáris üléshéten, március 12-én láttak hozzá a kisebbségek nyelvhasználati jogait rendkívüli módon korlátozó tervezethez második olvasatban benyújtott módosító indítványok áttekintéséhez. Az azóta eltelt öt ülésnap során a csütörtök délelőtti állapot szerint 825 módosító indítvánnyal végeztek a 2062-ből. Az ajánlott módosítások közül egyelőre egyetlenegyet sem fogadtak el, ami nem csoda, hiszen az ülésteremben rendszerint száznál is kevesebb képviselő tartózkodik a 450-ből.

A szakértők véleménye megoszlik a tekintetben, hogy a jogszabály megszülethet-e még az elnökválasztás március 31-én esedékes első fordulója előtt, avagy a honatyák mégiscsak az elnökválasztás utánra halasztják a döntést, ahogyan azt többek között Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is kérte. Annyi bizonyos, a parlament képes lehet rá, hogy egy huszáros hajrával átrágja magát a fennmaradó módosító indítványokon, ami után következhet a végszavazás.

A DT emlékeztet, hogy az ukrán parlament 2018. október 4-én fogadta el első olvasatban a jogszabálytervezetet.

(zn.ua/Kárpátalja)