Hazatért a 128-as dandár

2019. március 28., 08:53

Ungváron, Munkácson és Nagyszőlősön március 27-én ünnepélyes fogadtatásban részesültek a kárpátaljai 128-as önálló hegyi rohamdandár hazatérő katonái – jelentette a Zakarpattya Online.

Az alakulat állandó állomáshelyükre visszatérő egységeit köszöntötték a megye és a helyi önkormányzatok vezetői, fogadásukra megjelentek az egyház és a hadsereget támogató civil szervezetek képviselői, a családtagok és barátok is.

A kárpátaljai dandár 2018 második felében és 2019 elején hajtott végre harci feladatokat az Egyesített Erők Műveletének körzetében.

„Nem adtuk fel a megszállónak az ukrán föld egyetlen centiméterét sem, azonban magas árat fizettünk ezért katonatársaink elvesztésével” – hangsúlyozta Szerhij Szobko dandárparancsnok.

Miután megemlékeztek az elesett bajtársakról, az alakulat több katonája az ország védelme során tanúsított bátorságáért és hősiességéért kitüntetéseket és a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács által adományozott okleveleket vehetett át.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)