Nyelvőrködés

2019. március 31., 13:39 , 948. szám

Ha valaki nem tudná, Ukrajna őrületes iramban fejlődik. Gombamód nőnek ki a földből a csúcstechnológiákat alkalmazó, világszínvonalú termékeket kibocsátó gyárak, köztük a gépkocsigyártó világcégek üzemei, melyek nemcsak a hazai munkaerő egészét kötik le, hanem nyugat-európai szintű béreikkel mágnesekként vonzzák magukhoz az orosz, lengyel, cseh, szlovák, magyar vendégmunkásokat is, akik valósággal özönlenek országunkba, hogy az otthoniaknál nagyságrendekkel magasabb fizetéseket vághassanak zsebre gyárainkban. Az állam által már szinte túltámogatott, s a hosszú lejáratú, alacsony kamatú banki hitelek révén a legmodernebb mezőgazdasági gépeket is könnyedén beszerző farmerektől és kistermelőktől méltányos árakon vásárolják fel a megtermelt javakat a terményforgalmazó cégek, a zöldség-, gyümölcs-, tej- és húsfeldolgozó üzemek. Az orvosok, a tanárok akkora fizetéseket kapnak kézhez, hogy még a nyugat-európai doktorok és pedagógusok is vágyakozva tekintgetnek a szupermodern ukrajnai állami kórházakban és iskolákban dolgozó kollégáiknak az amerikait is lepipáló életszínvonalára. A fiatal házaspárok – az állami támogatásoknak köszönhetően – tágas, kényelmes lakásokat vásárolva teremthetnek otthont maguknak, míg a szépkorúak – méltányos járandóságuk révén – békés, nyugodt körülmények között élhetik le nyugdíjas éveiket.

A rezsiköltségek – a magas fizetésekhez képest – olyan alacsonyak, hogy az átlagpolgárok a mellényzsebükből kifizethetik azokat. S a bérből és fizetésből élők is megengedhetik maguknak a szabadságuk idejére betervezett nagy utazásokat a Skót-felföld vagy a Loire-völgy kastélyaitól a napfényes Hispánia, Itália, Görögország, Egyiptom strandjainak fövenyéig, kedvükre lubickolhatnak a Földközi-tenger langy hullámaiban, búvárkodhatnak a Vörös-tenger korallzátonyainál, vagy éppen egy kis antik levegőt szippanthatnak be a római Fórumon, az athéni Akropoliszon. Sőt Egyiptomban utazgatva megcsodálhatják a gízai piramisokat, Luxor, Karnak, Abu-Szimbel ókori templomait is. És ha már az utazásoknál járunk, szót kell ejtenünk országunk tükörsima aszfaltburkolatú, pompás közútjairól, melyeken csak úgy suhannak a gépkocsik. S amióta az ukrán hadsereg – mely köztudomásúlag Európa egyik legütőképesebb hadereje – szeretve tisztelt nagy vezérünk négy évvel ezelőtti választási ígéretének megfelelően, rég leverte a keleti területekre befészkelt orosz agresszorokat, áldott béke is honol Ukrajnában. Így, mivel országunk töretlenül robog a regionális nagyhatalommá válás útján, a lakosság pedig boldog és elégedett, megannyi, honfiúi buzgalommal telített honatyánknak és honanyánknak, valamint szeretve tisztelt nagy vezérünknek, illetve kedves vezetőinknek egyéb gondjuk sincs, mint hogy őrködjenek az ukrán nyelv fölött. Mert azért országunknak még van egy – de már csak egy – nagy problémája, az, hogy a szegény ukrán nyelv állami védelemre szorul a gaz kisebbségi nyelvek ellenében, így aztán a rettenetesen nemzeti érzésű ukrán politikusok a közélet minden területén igyekeznek háttérbe szorítani azok használatát. De hát ők csak védik az édes anyanyelvüket… És úgy, de úgy, de úgy „védik”, hogy ezzel a rettentő nagy „védekezéssel” brutálisan támadják mások édes anyanyelvét, pontosabban: a mi – kisebbségiek – nyelvhasználati jogainkat…

De félre az iróniát! Az elmúlt 28 év nagyrészt elhibázott politikájával szinte tökéletesen elbaltázott Ukrajnában, ahol kismillió valós probléma van, a legégetőbb probléma az államnyelv „védelme”? És tűzön-vízen, lehetőleg még az elnökválasztásig keresztül kell verni a törvényhozáson a nyugodtan „Az asszimilációról szóló törvénytervezetnek” nevezhető nyelvtörvénytervezetet? Miközben keleten dúl a se vége, se hossza háború, életek és anyagi javak pusztulnak, a gazdaság, valamint az átlagpolgárok életszínvonala egy bizonyos kétéltű bizonyos testrésze alatt van, s tömegével menekülnek ki végleg vagy „csak” vendégmunkára az átlagemberek ebből a „jaj, de virágzó” országból?…

Ja, hogy rombolni – jelen esetben nemzetiségi békét, nemzetiségi jogokat rombolni – sokkal könnyebb, mint államot, jól működő nemzetgazdaságot építeni, szegénységet felszámolni, élhető országot teremteni? Mely utóbbiakhoz szeretve tisztelt nagy vezéreinknek és kedves vezetőinknek láthatóan halványlila gőzük sincs, ezért aztán jön a Nagy Figyelemelterelő Show – mármint a nacionalista érzések felkorbácsolása, az ezt a célt szolgáló kormánypropaganda, és most ennek a brutális ukránosítást célul kitűző nyelvtörvénytervezetnek a kidolgozása, parlamenti vitára bocsátása, hogy a képviselők ezzel töltsék a drága időt.

És a nemzetiségek anyanyelvhasználati jogait brutálisan korlátozni akaró nyelvtörvénytervezetben micsoda abszurditások is találhatók! Minden kulturális és tömegrendezvényt ukránul kellene lebonyolítani. Eszerint például a március 15-i, október 23-i ünnepségeinken a magyar felszólalóknak magyar közönségük előtt csak ukránul lehetne felidézni az 1848–1849-es és 1956-os forradalmunkat és szabadságharcunkat, levonva azok tanulságait, a magyarországi vendégek magyarul elmondott beszédét ukránra kellene nyilván lefordítani, a magyar iskolásoknak pedig ukrán nyelvű ünnepi műsort kellene bemutatniuk, magyar költők, köztük Petőfi Sándor alkalomhoz illő költeményeit ukrán fordításban lehetne csak elszavalni. A tiszaújlaki Turul-ünnepséget meg az aknaszlatinai augusztus 20-i ünnepséget – a magyar államalapításról megemlékező rendezvényt! – ukránul lehetne csak megtartani.

Színmagyar falvak klinikáin is, illetve a járási és megyei klinikákon, kórházakban a magyar vagy magyarul is tudó orvosoknak csak ukránul lenne szabad kikérdezniük magyar betegeiket – köztük ukránul alig tudó idős bácsikat és néniket – a tüneteikről. Csak ukránul lehetne elmagyarázniuk magyar betegeiknek, köztük a színmagyar falvakban élő, ukránul alig értő 70 éves Mariska néniknek, Pista bácsiknak, hogy mi is a betegségük, milyen kezelést igényelnek, hogyan, milyen adagokban kell bevenniük a szükséges gyógyszereket. Pedig mindez teljességgel ellentmond annak a követelménynek, hogy a beteg minél jobban megértse, miként is kell gyógyszereket szednie, hogy minél biztosabb legyen a gyógyulása. Magyar fodrászoknak ukránul kellene megkérdezniük magyar vendégeiktől, hogy milyen frizurát kívánnak. A gépkocsijavító műhelyekben magyar szakembereknek ukránul kellene beszélniük magyar kuncsaftjaikkal. A magyar eladóknak ukránul kellene megkérdezniük magyar vásárlóiktól, mit parancsolnak, és megmondani, mennyit kell fizetniük az árucikkekért. Kérdés, persze, miként ellenőriznék mindezt a hatóságok az egészségügyi intézményekben, a fodrászoknál, az üzletekben, a gépkocsijavító műhelyekben. Ide-oda cikázó, az orvosi fogadószobákba is berobbanó nyelvcsendőrökkel? Megjegyzendő: az orvosi szobákba nem is lenne szabad belépniük, kihallgatni, miről folyik a szó, ez ugyanis ellentmond az orvosi titoktartás alapkövetelményének. Mindez, az egész őrült nyelvtörvénytervezet ellentmond a józan észnek. Az egykori kabaréműsorokban szereplő Besenyő család fejének sokszor elhangzott kérdését idézve, mi is feltehetjük a kérdést: „No-o-r­mális?”

Lajos Mihály