A szolyvai vasárnapi iskolások jutalomkirándulása

Olvasói levél

2019. április 1., 18:41 , 949. szám

2019. március 26-án 15 szolyvai vasárnapi iskolás tanuló 5 felnőtt kíséretében jutalomkiránduláson vehetett részt a KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének jóvoltából. A program fő támogatója Szolyva polgármestere, Ivan Lanyo volt, aki autóbuszt biztosított a kiránduló gyerekek részére. Nagyobb anyagi támogatással segítette az utazást Fekete Krisztián is, a Petőfi Sándor-program szolyvai ösztöndíjasa.

Ezen a programon csak azok a diákok vehettek részt, akik az utóbbi időben aktívan részt vettek a magyar közösségi eseményeken: például a novemberi megemlékezésen a Szolyvai Emlékparkban, az I. Szolyvai Magyar Bálon, valamint a március 15-ei városi ünnepségen.

A kirándulás fő helyszíne az ungvári vár volt. A várban a kirándulók egy részletes idegenvezetés kíséretében megtekinthették Kárpátalja történelmi múltjának legértékesebb tárgyait a kőkorszaktól napjainkig, amit nagy érdeklődéssel követtek az iskolások.

A kiállított tárgyak között főleg a régészeti ásatások során talált munkaeszközökkel, ékszerekkel, edényekkel, leletekkel, valamint vidékünk történelmi múltjával kapcsolatos okmányokkal, fegyverekkel, újságokkal, könyvekkel ismerkedhettek meg a kirándulók. Nagy élmény volt számukra, hogy a Szent Korona tökéletes másolatát is megtekinthették.

Ezt követően a Váralja múzeum-kávézóba látogatott el a csapat. Rusznák György tulajdonos a gyerekeknek röviden bemutatta a kávézót és a gyűjteményét. A kis pihenés után a Petőfi térre is sikerült ellátogatni a kiránduló csapatnak.

A gyerekek az élményekben gazdag kirándulásért hálás köszönetüket fejezték ki a szervezőknek és a támogatóknak.

Sz. H.