Tavaszi behívás: nőtt a kárpátaljai behívási „norma”

2019. április 4., 20:41

Idén az őszi sorozáshoz képest 425-ről 455 főre nőtt a behívási norma Kárpátalja számára – közölte április 3-i ungvári sajtótájékoztatóján Bohdan Cseremiszjkij ezredes, kárpátaljai megyei hadbiztos, akit a mukachevo.net idéz.

A polgárok közigazgatási és büntetőjogi felelősségre vonás terhe mellett kötelesek megjelenni a behívóban szereplő helyen és időben, hangzott el a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció épületében tartott sajtótájékoztatón. A törvény értelmében azoknak a sorköteles korú polgároknak, akik nem kaptak behívót, a sorozási időszak kezdetétől számított 10 napon belül szintén meg kell jelenniük a toborzóhelyeken.

Az Ukrán Fegyveres Erőkhöz, az Állami Határőrszolgálathoz, valamint az Állami Különleges Szállítási Szolgálathoz behívottak három hónapos kiképzésen vesznek részt, majd a szolgálati helyükre vezénylik őket. Kivételt képez ez alól a nemzeti gárda, ahol a behívottak közvetlenül az egységeikhez kerülnek – mondta el a megyei hadbiztos.

A sorkatonai szolgálat időtartama nem változott, azaz a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező polgárok esetében 18 hónap, míg a legalább szpecialiszt vagy magiszter szintű végzettséggel rendelkezők számára 12 hónap.

Bohdan Cseremiszjkij hangsúlyozta, hogy a sorkatonai szolgálatra behívottak nem vesznek részt az Egyesített Erők műveleteiben.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a kormány márciusi rendelete értelmében országosan az Ukrán Fegyveres Erőknél 9 ezer, a nemzeti gárdában 5162, az Állami Határőrszolgálatnál 4 ezer, az Állami Különleges Szállítási Szolgálatnál 600 sorkötelesnek kell megkezdenie a szolgálatot.

(mukachevo.net/Kárpátalja)