Volker: Az USA együtt fog működni az ukrán elnökkel, bárki legyen is az

2019. április 5., 10:05

Az Egyesült Államok együtt fog működni Ukrajna következő elnökével függetlenül attól, hogy ki nyeri az államfőválasztást – jelentette ki a Hromadszjkének nyilatkozva Kurt Volker, az amerikai kormányzat ukrajnai különmegbízottja.

„Dolgozni fogunk Ukrajnával mindezeken a pontokon. És dolgozni fogunk bármelyik kormányzattal, amely hatalomra kerül. Ukrajna többet tett az utóbbi két évben, mint az előző 25-ben. De még mindig sok a munka” – mondta Volker.

Hangsúlyozta, az Egyesült Államok nem egyik vagy másik jelöltet támogatja, hanem az elveket.

Chris Murphy demokrata szenátor hozzátette, az Egyesült Államoknak kötelessége védelmezni Ukrajna szuverenitását, küzdeni a korrupció ellen és korszerűsíteni a gazdaságot, amíg Oroszország „el nem hagyja Ukrajna törvénytelenül megszállt területeit”.

„Ez a kötelezettség attól függetlenül áll fenn, hogy ki az ország elnöke. Nem avatkozunk be az ukrajnai választásokba, nem teszünk semmiféle ajánlásokat. Mi csupán egyértelműen értésre adjuk: az Egyesült Államok kiáll az ukrán nép mellett, kiáll az ország vezetése mellett attól függetlenül, hogy milyen utat választ” – közölte Murphy.

(hromadske.ua/Kárpátalja)