Egységben a többség – közösségi teret nyitottak Beregszászban

2019. április 19., 17:11 , 952. szám

Április 17-én Beregszászban nyitották meg az Új Nemzedék Központ (ÚNK) első kárpátaljai közösségi terét a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) beregszászi székházában. A 21 eddig átadott közösségi tér közül ez az első, amelyet határon túli területen nyitottak meg.

Az ünnepélyes megnyitón elsőként Jakab Jácint, az ÚNK ifjúsági és hálózati igazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket és az eseményen megjelenteket. „A mai rendezvényünk célja nem más, mint ünnepélyes keretek között megnyitni az Új Nemzedék Központ beregszászi közösségi terének kapuit, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából valósul meg” – mondta el az igazgató.

A polgárok és a civil szervezetek a közösség életében történő befolyását hangsúlyozta köszöntőjében Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. „Beregszász úgy tudja megtartani erősségét, hogy békességben, egyetértésben dolgozunk és küzdünk egymás mellett azért, hogy a holnap szebb legyen, mint amilyen a tegnap volt” – fűzte hozzá.

„Az elszakadt területek közül ma Kárpátaljának van a legnehezebb sorsa, itt a legtöbb a kiáltó szó, itt van a legnagyobb szükség a segítségre és a kiállásra” – kezdte ünnepi köszöntőjét Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő. Kiemelte, hogy Magyarország mindent megtesz honfitársaiért, minden magyarért kiáll, éljen az bárhol a földön, s a lehető legtöbbet teszi meg a kárpátaljai magyar közösségért is. „Elsődleges célunk a magyarság megmaradása. Az ilyen terek, mint amelyet ma nyitunk meg, valamint az ilyen közösségi szerveződések teszik lehetővé azt, hogy megmutassuk: együtt többek vagyunk!” – szögezte le a képviselő, majd hozzátette, hogy a közösségi tér a magyarság megmaradásának egyik fontos pontja, s bízik abban, hogy ezáltal a külhoni magyarság – jelen esetben a kárpátaljai – csak erősödni fog.

„Fiatalok nélkül egyetlen városnak sem képzelhető el sem a jelene, sem a jövője. Azért vagyunk itt, hogy minél több fiatal olyan támogatásban részesüljön a közösségi tér által, amelynek köszönhetően sokkal inkább úgy látják, hogy érdemes Beregszászban keresni a jelenüket, jövőjüket és a szülőföldön való boldogulásukat” – fogalmazott beszédében dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. A fiatalok számára fontos, hogy a közösségi térben ne csak az információkat kapják meg, hanem egymást is tudják támogatni, és a kihívásokra közösen tudjanak válaszokat megfogalmazni. „Én bízom abban, hogy a közösségi tér egyre több fiatal számára fog olyan biztos pontot jelenteni, amely miatt a szülőföldön való megmaradást fogják választani” – húzta alá.

Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) elnöke ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy a jelen lévő magyar állami képviselőknek, a civil és egyházi szervezeteknek közös céljuk megtartani és fejleszteni a közösséget szülőföldjén. Ennek érdekében fontosak a közösségi élmények: „Egy ilyen közösségi tér ezeknek az élményeknek lehet a gyára.”

A felszólalásokat követően beregszászi fiatalok rövid ünnepi műsora következett: Bonkáló Beáta Reményik Sándor Az ige című versét szavalta el, Szilágyi Jázmin csángó népdalokat énekelt, a Kikerics együttes előadásában pedig beregi népdalcsokrot hallhatott a közönség.

A felemelő produkciók után Szilágyi Lajos, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke mondott beszédet. „Az Új Nemzedék Központ alapítója a magyar állam – ez mindenképp egy rendkívül fontos üzenet, és ilyenképp biztonságérzetet is tud adni” – fogalmazott. Kiemelte a közösségi térnek a fiatalokra gyakorolt szerepét: olyan élményekkel gazdagítani a fiatalokat, amelyek itt tartják őket, és amelyekre jó visszaemlékezni. „Ennek a közösségi térnek a létrejötte a magyar állam és a helyi szervezetek egyetértésének köszönhetően történhetett meg, és így fog jól működni” – tette hozzá.

A köszöntők sorát Pataki Gábor, a KRISZ alelnöke zárta. „Azért vagyunk ma itt, hogy közösséget teremtsünk, hiszen egy közösségi térnek ez a célja és funkciója. […] Az a feladatunk, hogy olyan közösséget hozzunk létre, amely itthon tartja a fiatalokat” – mondta, majd hozzátette, hogy a kárpátaljai ifjúsági szervezetek tudnak együtt dolgozni és tervezni a jövőt illetően. Például a közösségi terekből álló hálózat kialakítása nagyban hozzájárulhatna a falvakban élő fiatalok szülőföldön való megmaradásához Kárpátalján, valamint egy olyan ifjúsági stratégia kidolgozásához, amely a helyi, specifikus tennivalókkal foglalkozik.

Ezt követően, az alkalom végén a jelenlévők a közösség részeként szimbolikusan nyomot hagytak a közösségi tér falán, ugyanis az erre a célra kialakított fehér falfelületen mindenki ott hagyhatta kézlenyomatát.

Csuha Alexandra