Idegenben nyert, és ismét élre ugrott Minaj!

Labdarúgás

2019. április 24., 08:56 , 952. szám

Nem a legjobb előjelekkel várhatta idei harmadik bajnoki találkozóját az országos harmadosztályú labdarúgó-bajnokság A csoportjában szereplő Minaj FC, hiszen amellett, hogy az előző kettőn nem tudott nyerni a kárpátaljai együttes, most igencsak tartalékos összeállításban kellett pályára lépni a listavezető Polisszja Zsitomir vendégeként.

Eltiltások miatt a vendégcsapat több kulcsjátékosát – így Havrilenkót, Nurijevet, Harkovscsenkót – is kénytelen volt nélkülözni, ráadásul az sem adott okot a bizakodásra, hogy a mostani pontvadászatban eddig lejátszott 8 idegenbeli párharcból a minajiak csak egyet tudtak megnyerni.

A baljós előjelek ellenére a vendégek már a 13. percben megszerezték a vezetést: Hegedűs gólpassza után Sztraskevics volt eredményes. Az első félóra végén nagy lehetőséghez jutottak a hazaiak, ám Savrin büntetőjét a vendégek portása, Artem Kulinics bravúros vetődéssel kivédte.

Fordulás után sem tudta igazán nyomás alá helyezni a vendégkaput a Polisszja, a meddő hazai mezőnyfölényt a vendégek fegyelmezett játékkal igyekeztek hatástalanítani. Végül maradt az 1-0 arányú minaji győzelem, ami azt jelenti, hogy a kárpátaljai együttes 34 pontjával ismét a tabella élén találta magát. Igaz, az élmezőny nagyon sűrű, hiszen a listavezető mögött a Cserkascsina-Akademijának, a Kalusnak és a Polisszjának egyformán 33 pontja van.

A hét végén a Minaj FC a Niva Vinnicja elleni hazai találkozón gyarapíthatja pontjai számát.

(tamási)