Parubij a következő plenáris héten aláírja a nyelvtörvényt

2019. április 26., 15:40

Andrij Parubij ukrán házelnök pénteken biztosított afelől, hogy a következő plenáris hét elején, május 14-én alá fogja írni a csütörtökön a parlament által elfogadott nyelvtörvényt, azt követően pedig Petro Porosenko hivatalban lévő elnök is haladéktalanul ellátja azt kézjegyével.

A parlament elnöke ezt azzal összefüggésben jelentette ki, hogy a törvényhozáshoz négy indítványt is benyújtottak a nyelvtörvény eltörlésére vonatkozóan. Parubij szavai szerint a házszabály értelmében legalább két nap kell arra, hogy döntsenek az előterjesztésekről.

„E javaslatok elutasítása nem jelent nehézséget a parlament számára, viszont ha ezt két napnál előbb megtesszük, és a nyelvtörvény előbb kerül aláírásra, az megkérdőjelezi a jogszabály legitimitását” – magyarázta. Hozzátette, hogy a legkisebb eljárási hiba miatt is a jogszabály ellenzői az alkotmánybírósághoz fognak fordulni.

„Ezért a következő plenáris hét keddjén sürgősséggel napirendre tűzzük mindezeket az indítványokat. Rögtön elvetjük azokat. A nyelvtörvényt addigra a parlament hivatala előkészíti, minden módosítást beilleszt, és azonnal aláírom. Petro Porosenko úgyszintén haladéktalanul aláírja” – szögezte le.

Hozzátette: semmi esélye a volt „régiópárti” képviselőknek – a Moszkva-barát, leváltott exelnök, Viktor Janukovics egykori híveinek – arra, hogy megakadályozzák a törvény hatályba lépését.

Az ukrán parlament csütörtökön az elégséges 226 szavazatot bőven meghaladó, 278 képviselő támogatásával fogadta el a nyelvtörvényként emlegetett, az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

A jogszabály a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást helyez kilátásba.

Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök közölte, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja a nyelvtörvényt arra vonatkozóan, tiszteletben tartja-e minden állampolgár jogait.

(MTI)