Görögkatolikus sportnap Tiszapéterfalván

2019. május 1., 12:27 , 953. szám

Egy nap, három különdíjas, hat dobogós, tizennyolc csapat, kétszáz résztvevő – számokban így fejezhető ki a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) által április 27-én megszervezett Görögkatolikus Ifjúsági Sportnap.

Tizenegyedik éve már, hogy a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének fiataljai a Szent György napjához legközelebb eső szombaton összegyűlnek, s egy teljes napot a különböző sportoknak szánnak. Idén összesen 200 fiatal vett részt a tiszapéterfalvai sportpályán megrendezett alkalmon – 12 fiú- és 6 lánycsapat.

A lányok hagyományosan egy több feladatból álló sorversenyen mérik össze gyorsaságukat, ügyességüket és kitartásukat. Számukra Dubrovszkij Antal, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum testneveléstanára összesen 11 feladattal készült, melyek között volt zsákban ugrálás, ugrálókötelezés, különböző futó- és labdajátékok. Mátyfalva egyházközségének leánycsapata megvédte címét, idén is az első helyen végzett. A dobogó második fokára Batár, a harmadikra pedig Tiszaújlak csapata állhatott fel. A lányoknál mindig kiosztásra kerül a legügyesebb versenyző cím is, melyet idén a győztes csapat egyik tagja, Tóth Dájána érdemelt ki.

A fiúknál az örök klasszikus futball képezte a sportnap programját. Három csoportban összesen 12 csapat versenyzett. Sok-sok bravúros csel, gól és védés után Bégány csapata szerezte meg az aranyérmet, a győztesnek járó kupát, illetve a vándorkupát is, amelyet a győztes csapat a következő sportnapig őriz majd. Újra dobogós helyen végzett Mátyfalva és Tiszapéterfalva csapata is: előbbi tavaly arany-, idén ezüstérmet nyert, míg a tavalyi második helyezett Tiszapéterfalva idén a bronzéremnek örülhetett. A torna legjobb kapusa címet a bégányi csapat hálóőre, Komári Levente érdemelte ki, a gólkirályi címet pedig idén is a mátyfalvai csapatot erősítő Tóth Márk vihette haza.

A versenyeken kívül alternatív programokkal is készültek a szervezők a versenyzők és a szurkolók számára. A Szeress és tedd a jót kézművescsoport pedig különböző kézműves-foglalkozásokkal várta az érdeklődőket, továbbá a gyerekek kipróbálhatták a Kaptár lézerharc játékát is.

A helyezést, illetve különdíjat kiérdemelt csapatok, játékosok éremmel, emléklappal, társasjátékokkal, a Szent Panteleimon Karitásznak köszönhetően pedig egy-egy plüssfigurával térhettek haza.

A GISZ XI. Ifjúsági Sportnapja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Espán Rita,
Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet