Egy hobbimadarász Sárosorosziból

„Gyönyörködöm a madarak szépségében…”

2019. május 4., 15:59 , 953. szám

A sárosoroszi Jánosi Sándor baromfiudvara merőben különbözik egy átlagos baromfiudvartól. Ugyanis alig lép be oda az ember, tekintetét azonnal megragadja a tágas kifutóban méltóságteljesen lépkedő, színpompás indiai pávakakas látványa. S ugyancsak nem mindennapi dolog, hogy a mi megszokott házityúkjaink mellett afrikai eredetű gyöngytyúkok is kapirgálnak a porban. A madárházakból pedig állandó csivitelés árad a külvilágba, míg odabent gyönyörű tollruhát viselő papagájok, nem idegen tollakkal ékeskedő díszgalambok, azonkívül húsgalambok és zebrapintyek hangicsálnak, s röppennek ide-oda. Míg a lakás előszobájában szép kis kanárik csicseregnek. De miként is tett szert madárseregletére a szárnyasok boldog tulajdonosa?

– Beregszászban születtem, 1958-ban, s csak megnősülésem után, 1975-ben költöztem Sárosorosziba – indítja beszélgetésünket a házigazda. – Első madaramat, egy pruszli galambot hétéves koromban kaptam egy, az utcánkban lakó fiútól, aki – miután behívták a hadseregbe – szétosztogatta a galambjait, és nekem is adott egyet, én pedig egyből „beleszerettem” a kis pruszliba, majd általában véve is a galambokba. Megragadott a szelídségük, az emberekhez való kötődésük, a szépségük, s már 13 évesen megkezdtem a madárállományom bővítését, amikor egy beregszászi madarásznál debreceni perlő galambokra cseréltem a pruszlit. Megjegyezném: akkoriban sok madarász volt Beregszászban, így városomon belül is módom volt cserélgetni a szárnyas jószágokat, előbb egyedül a galambokat – 1965–1966-ig csak velük foglalkoztam –, majd más fajok egyedeit is. Cserék útján tettem szert papagájokra, elsőként egy pár hullámos papagájra, azután szaporítani kezdtem a madárállományomat, illetve továbbra is cserélgettem a szárnyasokat vérfrissítés végett, s már nemcsak galambokat és papagájokat szereztem be, hanem kanárikat is: vagy cserék, vagy vásárlás révén. Majd a beregszászi madarászokon keresztül munkácsi hobbi-madártenyésztőkkel is kapcsolatba kerültem – Kárpátalján akkoriban ebben a két városban volt a legelterjedtebb a madarászat –, illetve megismerkedtem egy Beregszászban tanuló bilkei magyar fiúval, akinek szintén a madártenyésztés volt a hobbija, így 15-16 éves kamaszként gyakorta felpakoltam a biciklimre öt-hat kalitkát cserére szánt szárnyasokkal, és elkarikáztam velük Munkácsra, illetve Bilkére.

– Fiatal „gyerekemberként” hogyan tanult bele a madártenyésztésbe?

– A véremben volt, Isten ilyen talentumot adott, és természetesen szakkönyveket olvastam, hogy elsajátítsam a szükséges tudnivalókat. Iskolás éveim végére úgy 18 hullámos papagájra, 6-7 kanárira és 20–30 debreceni perlő galambra nőtt a madárállományom. S hol tartottam a szárnyasokat? Kertes házunk volt, az udvaron galamb­dúc állt, egy melléképületben helyet kaptak a papagájok, a nyári konyhánkban pedig a kanárik, mely utóbbiak csak fűtött helyiségben bírják ki a hideg időszakot – válaszol Jánosi Sándor, aki iskolás évei után a Beregszászi Konzerv­gyárban sajátította el a géplakatosi szakmát, katonaévei után itt is állt munkába, majd miután megnősült, Sárosorosziban telepedett le, és az egykori helybeli konzervgyárban dolgozta le munkás éveit. Felesége, Ilona, aki Odesszában tanult az ottani élelmiszeripari egyetemen, és szintén szereti a madarakat, a fekete-tengeri kikötővárosból is hozott hullámos papagájokat, tovább bővítve a madárállományt. Beszélgetőtársam aztán az évek során az ausztráliai eredetű hullámos papagájok mellett az ugyancsak az ötödik kontinensről származó nimfa, illetve rozella papagájokat – az utóbbi két alfajához tartozó rutinó és a nevéhez méltóan rubin színben pompázó rubinó papagájokat –, továbbá kecskepapagájt, szép nászdalú énekes papagájt, valamint kis Sándor-papagájt is vásárolt. Az utóbbinak – mint beszélgetőtársam kifejti – két alfaja van, egy ausztráliai, illetve egy hátsó-indiai eredetű, nevét pedig azért kapta, mert az Indiába is behatoló ókori makedón király és hadvezér, Nagy Sándor hozta be e madarat Európába.

– Magával ragad a papagájok színpompás tollruhája. S megjegyezném: bár meleg égövi területekről származnak, már annyira akklimatizálódtak, hogy zárt, de fűtetlen helyiségekben ki tudják húzni a hideg időszakot – jegyzi meg a hobbimadarász.

– De mint a madárházakban láttam, a galambokhoz sem lett hűtlen…

– Persze, hogy nem. A debreceni perlő galambok beszerzése után pávagalambot, king, strasszer, római, parókás, valamint lengyel papsapkás galambokat vásároltam. Közülük a parókás galamb, az Indiából származó pávagalamb és a lengyel papsapkás galamb díszgalamb, a többi pedig húsgalamb, s mind főzve, mind sütve finom az ízük.

Mindemellett Jánosi Sándor zebrapintyeket, illetve a Balkánról származó kacagó gerléket is tart, s már úgy 40 éve foglalkozik gyöngy­tyúkokkal is (volt már hófehér színváltozatú példánya is), melyek bár afrikai eredetűek, teljesen hozzáalkalmazkodtak az európai időjáráshoz, télen is a szabadban tartózkodnak, csak vigyázni kell velük, mert hajlamosak az elrepülésre, ezért le kell nyesni a szárnyukat. S mint a házigazda elmondja, a húsuk finomabb, mint a házityúkoké, tojásuk pedig táplálóbb (egyetlen gyöngytyúktojás vitamin- és fehérjetartalma felér két házityúktojáséval). Madarait Kárpátalja különböző településeiről, illetve Magyarországról szerzi be. Tavaly például Beregdédában vásárolta az első pár páváját, s a tojó most költi az első hét tojását. Jelenleg a gyöngytyúkok és a pávák mellett három kanárit, 130 hullámos, négy nimfa, egy pár kis Sándor-, két pár rozella – egy pár rutinó és egy pár rubinó – papagájt, kilenc, afrikai eredetű zebrapintyet, 54 lengyel papsapkás, 30 debreceni perlő, két pár parókás, illetve egy pár pávagalambot, valamint egy pár kacagó gerlét tart. A papagájokat kölessel, fénymaggal, zabbal, a kanárikat kendermaggal, lenmaggal, repcével, a többi madarát szemes terménnyel eteti. S mindezeken kívül már gyermekkora óta foglalkozik a nyúltenyésztéssel is, most öt német óriás és hét lepketarka nyulat tart.

– De visszatérve a madarakhoz, érdekelne, miért kedveli ezt a sokféle szárnyast ilyen nagymértékben? – vetem fel a kérdést.

– Gyönyörködöm a szépségükben, a kellemes hangú madarak csivitelése pedig megnyugtat.

Lajos Mihály