Tavaszi rajzverseny Haláboron

Olvasói levél

2019. május 8., 10:30 , 954. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Halábori Alapszervezete rajzpályázatot hirdetett Tavasz címmel. A beérkezett alkotásokat a település klubjában állították ki, majd háromtagú zsűri értékelte azokat. A zsűri tagjai között volt Halász László, a Beregszászi  Járási Állami Közigazgatási Hivatal  kulturális és turisztikai osztályának vezetője, File Margit, a Halábori Általános Iskola igazgatója, valamint Péter Katalin, a Halábori Könyvtár vezetője. Nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen szebbnél szebb alkotások közül kellett kiválasztani a három legjobb rajzot: az első helyet Simon Karolina, a másodikat Orbán Vivien, a harmadik helyet pedig Kőszegi Fruzsina nyerte el. A helyezettek oklevelet, valamint értékes ajándékokat is kaptak elismerésképpen, majd szeretetvendégségre került sor. Az eseményt a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Sin József támogatta.

T.J.