Érvényes Ukrajnában egy külföldi bíróság határozata?

2019. május 11., 10:44 , 954. szám

„A vállalkozó, akivel Magyarországon dolgoztam, jelentős összeggel tartozik nekem. Amikor láttam, hogy a szép szó és a kérlelés nem segít, bíróságra adtam odaát. A bíróság elismerte a követelésem jogosságát, és kötelezte az adóst, hogy egyenlítse ki a tartozását. Időközben az adósom hosszú időre eltűnt, csak később tudtam meg, hogy hazatért Kárpátaljára. Azóta magam is hazaköltöztem, de hiába nógatom, fizetni továbbra sem akar. Van arra lehetőség, hogy Ukrajnában behajtsam rajta a tartozásomat a magyarországi bíróság határozata alapján?”

– A Polgári perrendtartási törvénykönyv 462. cikkelye kimondja, hogy a külföldi bíróságok határozatait abban az esetben ismerik el és hajtják végre Ukrajnában, ha ezt olyan nemzetközi szerződés biztosítja, amelyet Ukrajna Legfelső Tanácsa kötelező érvényűnek ismert el, vagy a kölcsönösség elvén alapszik. Ukrajna és Magyarország vonatkozásában A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés kihirdetéséről Budapesten, 2001. augusztus 2-án aláírt 2002. évi XVI. törvény a mérvadó (ukrajnai megfelelője: Договір між Україною та Угорською Республікою про правову допомогу в цивільних справах). A szerződés 16. cikkelyének (1) pontja úgy fogalmaz, hogy a szerződésben meghatározott feltételek mellett az egyik szerződő fél elismeri és végrehajtja a másik szerződő fél által polgári ügyekben, vagyonjogi igények tekintetében hozott bírósági határozatokat.

Ennek azonban számos feltétele van (részletesen lásd a szerződés 17. cikkelyét!):

– ha annak a szerződő félnek a jogszabályai szerint, amelynek a területén a határozatot hozták, az jogerős és végrehajtható;

– ha ugyanazon felek közt, ugyanabban az ügyben, annak a szerződő félnek a területén, ahol a határozatot el kell ismerni és végre kell hajtani, bíróság nem hozott korábban jogerős határozatot, vagy ha az említett szerződő fél bírósága előtt ugyanabban az ügyben nem indítottak már korábban eljárást;

– ha a határozat elismerése és végrehajtása nincs ellentétben azon szerződő fél jogrendszerének alapelveivel, amelynek területén a határozatot el kell ismerni és végre kell hajtani.

A szerződés 18. cikkelye értelmében a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó kérelmet a felek a határozatok elismerésére és végrehajtására illetékes bíróságnál közvetlenül terjeszthetik elő. Esetünkben ez azt jelenti, hogy az adós lakóhelye szerint illetékes bírósághoz kell fordulni, írásban kérve a külföldi bíróság határozatának elismerését és végrehajtását.

A kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező nevét és állandó lakcímét, valamint az adós teljes nevét és lakcímét, végül a kérelmezőnek meg kell indokolnia a kérését.

A kérelmet az alábbi mellékletekkel kell ellátni:

– a külföldi bíróság határozatának hiteles másolata;

– a határozatnak a pervesztes fél részére való kézbesítéséről szóló igazolás, illetve a kézbesítés megtörténtét igazoló bármely más, hiteles okirat;

– a határozat jogerőre emelkedését tanúsító igazolás, amennyiben ez magából a határozatból nem tűnik ki;

– a szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent fél távollétében hozott határozat esetén, a szabályszerű idézést tanúsító iratok, amennyiben ez magából a határozatból nem tűnik ki;

– el kell készíteni a fent említett határozatok és iratok hiteles ukrán fordítását.

A külföldi bíróság határozatának végrehajtását Ukrajnában annak jogerőre emelkedésétől számított három éven belül lehet kérni!

A határozatok elismerése és végrehajtása tekintetében annak az országnak a joga irányadó, amelynek területén az elismerés, végrehajtás történik. Ilyenkor azonban az ukrán bíróság csupán annak megállapítására szorítkozhat, hogy a két ország közötti szerződésben meghatározott feltételek fennállnak-e, és nem vizsgálhatja a határozatok érdemi részét. Mindazonáltal számítani kell rá, hogy a bíróság el fogja utasítani a kérelmet, ha az eset, amelyben a külföldi bíróság határozott, Ukrajnában nem képezhetné per tárgyát.

Érdemes figyelembe venni, hogy a külföldi bírósági határozat ukrajnai érvényesítése nem egyszerű folyamat. Célszerű olyan ügyvédet fogadni, aki járatos az efféle ügyek intézésében, s így viszonylag gyorsan és hatékonyan tud eljárni ügyfele érdekében.

hk