Porosenko aláírta a nyelvtörvényt

2019. május 15., 15:59

Petro Porosenko leköszönő elnök aláírta szerdán az ukrán nyelvtörvényt, amely ellen több ízben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

Porosenko az aláíráskor ismételten hangsúlyozta, hogy az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvény semmilyen formában nem sért más nyelveket.

Reményét fejezte ki, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök hivatalba lépése után az új ukrán vezetés – miután elemezte a jogszabályt – a gyakorlatban is alkalmazni fogja a törvénybe foglalt normákat.

Köszönetet mondott a parlamenti képviselőknek, Andrij Parubij házelnöknek, valamint azoknak az aktivistáknak és a kulturális élet azon képviselőinek, akik támogatták a törvény elfogadását. Szavai szerint alapvetően csak a Moszkva-párti politikai erő ellenezte a jogszabályt. „Ez még inkább bizonyítja, hogy a helyes irányba haladunk” – tette hozzá.

Andrij Parubij házelnök kedden írta alá a törvényt azután, hogy a parlament elvetette azt a négy előerjesztést, amelyben Moszkva-barát képviselők a jogszabály visszavonását kezdeményezték.

A törvényt a parlament április 25-én fogadta el. A jogszabállyal szembeni kisebbségi tiltakozások oka, hogy a törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, valamint az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért való jogi felelősségre vonást, bírságot, a nemzeti szimbólumok meggyalázása esetén akár börtönbüntetést is kilátásba helyez.

Kedden a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közös levélben kérte Porosenkót, hogy ne írja alá a nyelvtörvényt, mert szerintük az kirekesztő, alapjaiban sérti Ukrajna állampolgárainak emberi jogait, és ellehetetleníti az ukrajnai nemzetiségek anyanyelv-használatát.

Zelenszkij korábban azt ígérte, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja a törvényt arra vonatkozóan, tiszteletben tartja-e a jogszabály minden állampolgár jogait.

Porosenko, illetve a jelenlegi kormány részéről korábban több ízben elhangzott az az ígéret is, hogy a kisebbségi nyelvek védelméről külön törvényt fogadnak majd el, de ilyen tartalmú előterjesztés még nincs a parlament előtt.

(MTI)