Tájházat avattak Hertelendyfalván

2019. május 29., 09:54 , 957. szám

A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár múlt szombaton a dél-bánsági Hertelendyfalván, ahol a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségén szólalt fel.

Kiemelte, hogy a bukovinai székelyek 1883-ban telepedtek le a térségben, és azóta otthon vannak itt. A tájház megépítésének gondolata a betelepülés 120. évfordulóján merült fel, és mára valósággá vált. A tájház kiállítóteremmel, vendégszobákkal és hatalmas székelykapuval várja a látogatókat ezentúl. A beruházás is bizonyítja, hogy itthon vagyunk, és itt is akarunk maradni – húzta alá az államtitkár a tájház megnyitóján.

Emlékeztetett: a magyar kormány 2010-ben lehetővé tette, hogy minden magyar, éljen bárhol is a világon, igényelhesse a magyar állampolgárságot. Mára több mint egymillió-ötvenezren igényelték és kapták meg az állampolgárságot. 2010–2014 között ezután megteremtették azt a keretrendszert, amellyel a külhoni magyarokat támogathatja Budapest, 2014-ben pedig Magyarország megerősödésével az is lehetővé vált, hogy a külhoni gazdaság támogatásával tovább erősítsék a külhonban élőket.

A magyar kormány gazdaságfejlesztési programja a Vajdaságban indult el először – idézte fel Potápi Árpád János. Ez a program lehetővé teszi, hogy a magyar vállalkozások megerősítésével magyar családokon tudjon segíteni a kormány. A legfontosabb üzenet a közösségek megerősítése, az identitás megőrzése – fogalmazott.

(MTI/Kárpátalja)