Újabb fegyvereket szállíthat az USA Ukrajnának

2019. május 30., 09:23

Az Egyesült Államok kész halálos fegyvereket biztosítani az önvédelemhez az amerikai Kongresszus által jóváhagyott finanszírozás terhére, valamint az Ukrajna általi közvetlen beszerzések keretében – közölte Kurt Volker, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának ukrajnai különmegbízottja, akit az Ukrajinszka Pravda idéz a Szabadság Rádió nyomán.

„Ukrajnának, akárcsak a világ bármely más országának joga van az önvédelemhez. Ezt a jogot rögzíti az ENSZ alapszabálya. Valamilyen oknál fogva az előző közigazgatás úgy határozott, hogy nem segíti Ukrajnát védelmi képességei fejlesztésében, legkevésbé a védelmi célú halálos fegyverek kérdésében. Ez a korlátozás megszűnt. Az USA kész együttműködni Ukrajnával, akárcsak a világ többi országával, segítve kielégíteni jogos szükségleteit a védelem terén” – mutatott rá Volker.

A különmegbízott emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok által Ukrajna számára biztosított finanszírozás lehetővé tette harckocsi-elhárító eszközök és lövészek elleni rendszerek beszerzését, s az USA a jövőben is kész szállítani az ország által igényelt fegyvereket.

Volker hangsúlyozta, ez egyéb körülmények között is normális lenne, de amikor „Ukrajnát naponta érik támadások, ez különösen fontos”. 

„Ukrajna számára létfontosságú erősíteni védelmi képességeit, elkerülendő a további területvesztést, hogy sikerüljön tartani a demarkációs vonalat, s remélhetőleg megteremteni a feltételeket a béketárgyaláshoz” – ismertette Volker az Egyesült Államok álláspontját.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)