Eljárás indult a harkivi Zsukov-emlékmű rongálói ellen

2019. június 3., 09:43

Két büntetőeljárást is indított a harkivi rendőrség Georgij Zsukov szovjet tábornok emlékművének vasárnapi ledöntése miatt – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint június 2-án 13.40 órakor, a 102-es vészhívószámon jelentették be Zsukov Petro Hrihorenko sugárúti emlékművének megrongálását.

„Az esemény során ismeretlenek egy csoportja könnygázt permetezett szét. A rendőrség három szolgálatban lévő munkatársának, akik a közrendre felügyeltek, kémiai égés érte a szemét, és kórházba szállították őket” – áll a jelentésben.

A Nemisljanszkij kerületi rendőrség a Büntetőtörvénykönyv 296. cikkelyének 2. pontja (garázdaság), valamint a 345. cikkely 2. pontja (bűnüldöző szerv munkatársával szembeni fenyegetés vagy erőszak) alapján indított eljárást.

Korábban a sajtó közölte, hogy tiltakozó akcióra került sor Harkivban a Sportpalotánál, ahol Hennagyij Kernesz és Hennagyij Truhanov pártja, a Bízz az Ügyekben (Довіряй справам) párt tartotta közgyűlését. A tiltakozók döntötték le később a Zsukov-emlékművet.

Hennagyij Kernesz harkivi polgármester biztosított, hogy az ő és Vitalij Homutinnik Vidrodzsennya alapítványának támogatásával mielőbb helyreállítják az emlékművet.

Május 9-én Kernesz felszólította a városlakókat, hogy támogassák azt a lakossági petíciót, amely szerette volna elérni, hogy a Petro Hrihorenko sugárút kapja vissza Zsukov marsall nevét. A harkivi sugárút 2016-ban, az úgynevezett dekommunizációs törvény alapján kapta Hrihorenko nevét.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)