Tart az SZBU bűnvádi eljárása az Egán Ede-alapítvány ellen

2019. június 4., 21:02 , 958. szám

Tavaly június 5-én vált ismertté az a tény, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat, SZBU (Szluzsba bezpeki Ukrajini) büntetőeljárást indított az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány (JA) ellen szeparatizmus vádjával.

Mint ismeretes, a program 2016-ban kezdődött. Az elmúlt évek során mintegy 3500 új vagy egyéni vállalkozás jött létre Kárpátalján, ez nagyjából ugyanennyi családot jelent. Az anyaországi vállalkozásfejlesztési támogatások célja a nehéz gazdasági körülmények között élő külhoni magyarok szülőföldön maradásának és boldogulásának segítése.

Azonban az ukrajnai nemzetbiztonsági szakszolgálat erről másképp vélekedik. Akkor az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány nyilatkozatban ítélte el, hogy az SZBU szeparatizmus gyanújával bűnvádi eljárást indított ellenük. „Felháborítónak tartjuk, hogy az Európai Unióba tartó Ukrajna az Unióból érkező támogatásokban az ország területi integritásának veszélyét látja. Az esetet a magyar közösség elleni újabb támadásként értékeljük” – olvashatjuk többek között az okmányban.

Akkor a Kárpátaljai Megyei Tanács is kiállt az Egán Ede-alapítvány mellett. Képviselői interpellációban fordultak az SZBU Kárpátaljai Megyei Főosztályához, valamint a megye főügyészéhez, V. Havriljukhoz az Alapítvány alaptalan megvádolásának ügyében. „[...]Mély benyomást tett ránk az a tény, hogy a segélyben, amely az ukrán törvények által engedélyezett módon érkezik az Európai Unió egyik országából, Magyarországról Kárpátalja gazdaságának támogatására és a megye lakosai életszínvonalának emelésére, Ukrajna Biztonsági Szolgálata veszélyforrást lát Ukrajna államhatárára és területi egységére nézve. S mindez olyan körülmények között, amikor az Ukrajna által deklarált európai integrációt mély gazdasági válság és szociális problémák nehezítik, amelyek a kivándorlási folyamatok felerősödéséhez vezettek” – hangsúlyozták a beadványban.

A közel egy éve indított bűnvádi eljárás keretében múlt pénteken, május 31-én beidézték Berki Mariannát, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ JA igazgatóját, aki a mintegy kétórás kihallgatást követően lapunknak elmondta:

– Az Alapítvány 2018 nyarán tudta meg, hogy Ukrajna Biztonsági Szolgálatánál van ellenünk egy ügy. És erről is úgy értesültünk, hogy a pályázók jelezték, Kárpátalja különböző járásaiban sokukat behívják vallomást tenni a szervekhez. Majd egy idő múlva megjelent a hivatalos bírósági döntések nyilvántartásában egy határozat arról, hogy hozzáférést kapnak a banki dokumentációinkhoz. Az ügy jelenleg abban a stádiumban van, hogy engem, az Alapítvány igazgatóját most behívtak, hogy vallomást tegyek, és szerintem nem ez volt az utolsó behívás a részükről.

Az igazgató asszony röviden tájékoztatott az ott elhangzottakról. Mint mondotta, teljesen az alapvető, első kérdésekről volt szó, gyakorlatilag arról, hogy hogyan, milyen céllal, mikor és ki hozta létre az Alapítványt. A további kérdésekre nem sikerült áttérni.

– Néhány hónapja az irodában is megjelentek az SZBU munkatársai, bírósági határozat alapján hozzáférést kaptak az anyagokhoz, engedélyezték számukra, hogy elvegyék a dokumentumaink másolatait. Ez azt jelenti, hogy teljes okmánycsomag-másolatot vehettek át. Hetekig ott ültek az irodában azzal a céllal, hogy összehasonlítsák a dokumentumok eredeti példányait a másolatokkal.

Mivel az ügy a támogatottak elég nagy számát is érinti, megkérdeztük, van-e okuk félni.

– Semmi nem indokolja azt, hogy valaki féljen. Mi csak a hivatalos, a törvényeknek megfelelő tevékenységünket végezzük, és meglátásom szerint nekik nincs olyan alátámasztott bizonyítékuk az ügyben, ami alapján tovább tudnának lépni – hangsúlyozta Berki Marianna, és végezetül megjegyezte, minden attól függ, hogyan fognak tovább alakulni a dolgok. Viszont ha tovább támadják az Alapítványt, akkor számítani kell arra, hogy másokat is beidéznek. Az idő választ ad erre a kérdésre – zárta gondolatait.

Rehó Viktória