Népszerű a belügyminiszter menesztését követelő petíció

2019. június 6., 10:22 , 959. szám

Az Arszen Avakov belügyminiszter menesztését indítványozó elektronikus petíció az ukrán elnök weboldalán jelent meg – írja a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.

Az „A. B. Avakov azonnali felfüggesztéséről és későbbi menesztéséről a belügyminiszteri tisztségből” című beadványt vasárnap, június 2-án iktatták, azóta több mint 18 ezren támogatták aláírásukkal a kezdeményezést. Ahhoz, hogy az államfő fontolóra vegye a petíciót, 25 ezer aláírásnak kell összegyűlnie, amihez 90 nap áll a polgárok rendelkezésére.

A napokban Kijevben és néhány további ukrajnai városban tiltakozó megmozdulásokat szerveztek az ötéves Kirill Tljavov halála miatt, akit rendőrök sebesítettek meg halálosan még május 31-én. A tiltakozók az eset igazságos kivizsgálását, a vétkesek megbüntetését, a rendőrség reformját és Arszen Avakov belügyminiszter menesztését követelték.

A gyanú szerint két ittasan konzervdobozokra lövöldöző rendőr találta el a kisfiút, aki két nappal később a kórházban meghalt. A Kijev megyei rendőrfőnök és a Perejaszlavl-Hmelnickiji rendőrség vezetői még aznap benyújtották lemondásukat. A bíróság a két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.

(zn.ua/Kárpátalja)