Először rendeztek Kárpátalján országos mentősversenyt

2019. június 7., 09:33

Megyénk első ízben adott otthont a mentősök összukrajnai versenyének. Tavaly a Kárpátaljai Territoriális Sürgősségi Központ csapata nyerte meg a versenyt, amely akkor Cserkasszi megyében zajlott.

Szerdán Ungváron, a Népi téren tartották meg a sürgősségi egészségügyi ellátást végző brigádok X. országos versenyét. Az ünnepélyes megnyitót követően 43 csapat méri össze szaktudását. A versenyzők Ukrajna valamennyi megyéjéből és külföldről – Románia, Szlovákia, Lengyelország, Litvánia – érkeztek. A résztvevők szerint a verseny nem csupán vetélkedő, de ünnep is azok számára, akik nap mint nap emberi életeket mentenek. Jelenleg Ukrajnában 52 ezer mentős dolgozik, akik évente mintegy 9 millió híváshoz vonulnak ki.

A verseny csütörtökön a Beregszászi járásban folytatódott, ahol maximálisan az élethelyzetekhez igazított 10 különböző feladat várt a versenyzőkre.

(0312.ua/RV)