Az 1926-os októberi árvíz

Elvesztett Ungvár

2019. június 9., 16:36 , 958. szám

A tavasz és az ősz Ungváron mindig árvizet hoz. A nagy víz jöhet márciusban vagy májusban, októberben vagy novemberben, sőt néha még decemberben is várható, de évente bekövetkezik. S ez már régóta változatlan. Megtanultunk ezzel együtt élni, megtanultunk védekezni ellene, de néha a természet úgy dönt, hogy a teljes erejét megmutatja. Az ungváriak közül sokan jól emlékeznek az 1992-es és 1998-as árvizekre. Akkor októberben és novemberben a forró nyár és a száraz ősz után bőséges esőzések voltak, melyek következtében az Ung folyó szintje olyan hirtelen megemelkedett, hogy a PADIJUN (Gyermek és Ifjúsági Palota) és az Avangard stadion egész környéke „úszott” Ungváron. Idén is hatalmas víz vonult le a folyón. De most nem erről lesz szó, hanem a múlt század távoli 1920-as éveinek eseményeiről, amikor az október ugyanígy szerencsétlenséget hozott Ungvár és sok lakosa számára.

Nos, képzeljék el a nyugodt őszi Ungvárt 1926-ban. A hegyekben hullott erős esőzések miatt szombaton, október 23-án a kis Ung nagyon gyorsan egy viharos, féktelen patakká alakult, amely lefelé rohant. Csontos (Kosztrino) és Perecseny (Perecsin) között a folyó három vasúti hidat rombolt le. Ókemencén (Kamjanica) a folyó tönkretette azt a munkahidat, amelyet a vízerőmű építése során használtak. Az árvíz szörnyű erővel szombaton 21 órakor érte el Ungvárt. A folyó (akkoriban bővizűbb volt mint manapság) szintje az egyik újság szerint 3 métert emelkedett, egy másikban szereplő közlemény szerint pedig 3,66 métert.

Elsőként a városi park (most Pidzamkova) került víz alá. Teljesen elárasztotta az ár egészen a mai Sumna utcáig, megsemmisítve az UAC (Ungvári Atlétikai Club) sportegyesület stadionját és teniszpályáit. Továbbá a víz elárasztotta Radvánc elejét és Ungvárnak azt a negyedét, amelyet Bolotinának neveztek (napjainkban ez az Ukrajinszka, a Gagarin utcák eleje és a környező utcák. Valahol ott működött a helyi katonai főosztály állatorvosi bakteriológiai központja, amely szintén víz alá került. Az újságokban ezt a megrongálódott objektumot nagyon kiemelték, valószínűleg ez a struktúra felelt a lovak egészségéért a hadseregben, ezért rendkívül fontos volt.

Nagy bajban voltak a Radváncon és a Bolotinán azok a magánház-tulajdonosok, akiknek vályogból épült az otthonuk. A víz alámosta ezeket a házakat, és nagyon könnyen ledöntötte. Bolotina és Radvánc néhány lakója elhagyta a házát, és elmenekült az egyre magasabb víz elől, míg a többiek felhúzódtak a padlásra abban a reményben, hogy az árvíz gyorsan levonul, és házaik ellenállnak a csapásnak. Azt nem lehet tudni, hogy rendelkeztek-e élelmiszertartalékkal, ugyanis 48 órán át ott kellett maradniuk. Azok, akiknek katasztrofálissá vált a helyzetük, mivel a víz már elérte a padlásteret, kiabáltak és segítséget kértek. Azt sem tudni, hogy valaki kimentette volna őket, de az újságok azt írták, hogy a rendőrség, a katonaság és a tűzoltók kivonultak a város utcáira. Ugyanakkor a riporterek azt a tényt is megemlítik, hogy azok a rendőrök, akik siettek értesíteni a romákat Radváncon az evakuálásról, az antalóci kisvasút állomásának környékén ragadtak, és maguk is segítségre szorultak. Egyébként a keskeny nyomtávú vasút állomását szintén elvitte a víz.

A hömpölygő folyó tovább haladt a vasúti híd felé (napjainkban a közúti híd van a helyén a Pidzamkova park mellett), amely csodával határos módon ellenállt. Mivel a jobb oldalon itt kezdődik a Várhegy emelkedése, az árvíz minden erejével az Ung bal partját sújtotta, ahol most a Pravoszláv part található. Azokban az években még nem volt ott rakpart, mint ahogyan nem volt még felépítve sem a Szűzanya oltalma-templom, sem a zsidó gimnázium vagy a kézművesiskola a parton. A bal part sokkal alacsonyabb volt, így az árvizek gyakran elöntötték a Füzesnek vagy Verbniknek hívott területet. Ezúttal a víz elérte a Füzes szélén lévő házakat, elárasztotta az udvarokat és elpusztította az UTK szövetség sportpályáját. Az egyik ház a Füzesen nem tudott ellenállni a gyors áramlásnak és összedőlt. Érdekes, hogy ez egy nagy, új építésű 5 lakásos ház volt.

A víz rohant tovább a város központja felé. Az akkori vashíd (a helyén most a gyalogoshíd van) kibírta a természeti csapás rohamát. A jobb partot akkoriban már részben az árvízvédelmi támfal erősítette meg, így itt is a bal part szenvedte meg jobban az árvizet. A víz elárasztotta a házakat a Varga utcában (most ez a Kijevi part) és részben a Bozos utcában (jelenleg Tolsztoj). A Kis Galagóban, ahol éppen csak megkezdődtek a kormányzati negyed építésével kapcsolatos munkálatok, a víz elsodort egy munkahidat, az embereket a környező épületekből evakuálták.

Nyilvánvaló, hogy az éjszaka szörnyű lehetett sok ungvári számára. A nagy víz nem vonult vissza, a házakat és az udvarokat elárasztotta, a kerítéseket lerombolta, a háziállatok megfulladtak. Vasárnap, október 24-én a helyzet nem javult, a víz vitte és vitte a városon át a házak maradványait, az állati tetemeket, a fatörzseket. 48 óra alatt összesen kilenc épületet döntött le az árvíz Ungváron, egy ember meghalt. Az elárasztott és megrongált telkek számát nem is számolták.

Azt nem tudjuk, hogy mit csináltak azon a szombatról vasárnapra virradó éjjelen azok az emberek, akiket evakuáltak otthonukból, de vasárnap nagy kampány indult a városban a károsultak megsegítésére. Sietve ideiglenes házakat építettek nekik, de mivel egy nap alatt lehetetlen volt mindannyiuk számára lakást biztosítani, a város utcái megteltek ételt kéregető emberekkel. A Prágai Magyar Hírlap újságírója azt írta, hogy olyan nőket látott az utcákon, akik mellükhöz szorítva az egyetlen megmentett takaróba bugyolált csecsemőjüket, egy darab kenyérért vagy egy korty tejért könyörögtek. Mondván, amíg a városi hatóságok azon gondolkodtak, hogyan etessék meg ezeket az éhes embereket, munkához láttak a zsidó és keresztény jótékonysági konyhák, amelyek elkezdtek meleg ételt készíteni és osztani a rászorulóknak.

Október 25-én, hétfőn reggel az Ung lecsendesedett, a vízszint gyorsan csökkent, és elkezdte munkáját a kárfelmérő bizottság. Az újságok a városvezetés nem kielégítő munkájáról cikkeztek, mert a bizottság csupán 43 érintett családot ismert el károsultként, a többieknek nem járt kártérítés. A sportszövetségek sem képeztek kivételt, a városi parkban és a Füzesben elszenvedett veszteségüket csak 25%-ban volt hajlandó kompenzálni a város.

Sajnos, nem találtunk olyan fényképeket, amelyeken láthatnánk ennek a szörnyű árvíznek a következményeit, így az 1922-es árvizet ábrázoló fotókat mutatjuk be. Azt, hogy hogyan néztek ki akkoriban az elárasztott területek, leírta a Prágai Magyar Hírlap újságírója. Egy hónappal az árvíz után végigment a városon, hogy megnézze, helyreállították-e a megrongálódott objektumokat. A városi parkban teljes pusztítást látott. A part fölötti sétálóösvény beomlott, az élősövény kerítés is az Ung vizében végezte, az Ungvári Atlétikai Club teniszpályáit iszap borította, ott hevert a drótháló kerítés is, a klub stadionjának bejárati kapuját is elmosta a víz, és biztos eldőlt volna, ha egy hatalmas öreg platánfa nem tartja meg. A Füzesen sem volt jobb a helyzet: a nyáron kialakított strandnak nyoma sem maradt, az öltözőfülkék szétszóródtak a vízparton.

Kissé távolabb több ház helyét csak az alapjaik jelezték. Amikor az újságíró megkérdezte az ottani lakosokat, hogy már kifizették-e nekik a támogatást, azt válaszolták, hogy a városi hatóságok ígéretet tettek arra, hogy táncolni fognak és összegyűjtik a szükséges összeget (arra céloztak, hogy akkoriban jótékonysági célokra gyakran bálokon gyűjtötték össze a pénzt). Nagy kárt okozott az árvíz Ijjász Gyula festőművész számára is. Valahol a folyó partján volt Ijjász ún. nyári műhelye, vagyis pontosabban az a kert, ahol nyáron festett, és a kis ház, amelyben ezeket a festményeket tartotta. Ijjász elmondta a riporternek, hogy egykoron a kertje helyén volt az Ung medre, így az árvíz idején a víz gyorsan másfél méterre emelkedett. A ház összeomlott, és az összes festményt elsodorta az áradat.

Meg kell említeni, hogy ez az árvíz nemcsak Ungváron okozott nagy problémákat. Két napig víz alatt volt a Perecseny és a Nagyberezna közötti út, lehetetlen volt közlekedni rajta. Ungvártól lejjebb, a szlovákiai Nagymihályban a folyó áttörte a védőgátat, így a víz elöntötte az utcákat, elárasztott számos portát és jelentős károkat okozott a helyi sörgyárnak.

Persze, Ungvár 1926-ig is gyakran szenvedett az árvízektől. A várost azt megelőzően 1922-ben öntötte el a víz, de akkor a következmények nem voltak ilyen súlyosak. Ez az eset azonban arra késztette a város vezetőségét, hogy elgondolkodjon a partot erősítő munkálatokról. A városi közigazgatás megértette, hogy jobb az árvízvédelmi objektumokba pénzt befektetni, mint évente kártérítést fizetni az érintett lakosoknak. Így már 1926 novemberében megkezdődött a vita és a tervezés, és – ami a legfontosabb – a finanszírozási forrás felkutatása. Amint az újságok írták, a munkát azonnal meg kell kezdeni, hogy a tavaszi árvíz ne váljon katasztrófává a város számára. Nos, úgy tűnik, a baj mindnyájunknak feladja a leckét, a legfontosabb tanulni belőle, ahogyan azt Ungvár tette egykor.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/
Rehó Viktória