A bab kártevői

2019. június 14., 10:58 , 959. szám

Idén meglehetősen sok gazda foglalkozik Kárpátalján babtermesztéssel. Egyesek futóbabot, mások bokorbabot vetettek. A változás, hogy az eddig uborkát termesztő gazda ezúttal babot ültetett fóliasátrába, egyrészt talán a talajuntság kialakulásának köszönhető, másrészt pedig annak, hogy bár a babnak is megvannak a maga betegségei és kártevői, mégis sokkal kevesebb gond adódik a termesztése során, mint az uborkánál. A Kárpátalja 957. számában a babot fenyegető betegségekkel foglalkoztunk, most pedig sorra vesszük, milyen kártevők veszélyeztetik e növényt a termesztés során.

Feketerépa-levéltetű

Amennyiben megvizsgálva növényeinket feltűnik, hogy hangyák vándorolnak rajtuk, nagy valószínűséggel számolhatunk a levéltetvek jelenlétével is. Ugyanis a hangyát a levéltetű által kiválasztott mézharmat vonzza a növényre. A levéltetvek kártétele kétféle lehet: részben közvetlen kár, amely a növények szívogatásából adódik, részben közvetett a vírusos betegségek tetvek általi terjesztésének következményeként.

A feketerépa-levéltetű a levélen és a fiatal hajtáson szívogat, a szívogatás hatására a növény rend­ellenesen növekszik, a levelek eltorzulnak. A tetvek mézharmatot ürítenek, melyen megtelepedik a korompenész, ami csökkenti a levelek asszimilációs felületét. A legnagyobb kárt azonban a vírusos betegségek terjesztésével okozza a feketerépa-levéltetű.

Védekezés. A levéltetvek megjelenésekor a vegyi védekezésre a Pirimor 50 WG (5 g/100 m2), Decis (5 ml/100 m2), Mospilan 20 SP (1,25 g/100 m2) permetszerek alkalmasak.

Közönséges takácsatka

A meleg idő beköszöntével, május közepétől-végétől már a közönséges takácsatka is megjelenhet a növényállományban, mely a leveleken kívül a hüvelyeket is szívogatja. Az idősebb, alsó leveleken jelentkezik először. Kártétele következményeként a levelek színén klorofilelhalás figyelhető meg, míg a fonákon a takácsatkák szövedék védelmében szívogatják a leveleket. Gyakran ezek a megtámadott levelek, hüvelyek rendellenes alakváltozást mutatnak.

Védekezés. A bab alsó leveleinek átvizsgálásával tetten érhetjük a takácsatkák megjelenését, nyomon követhetjük terjedésüket.

Védekezés. A kártevő elszaporodásának kezdeti szakaszában atkaölő szerekkel védekezzünk, de úgy, hogy a permetlevet az atkák tartózkodási helyére, a levélfonákra juttassuk ki. Permetezésre a Nissorun 10 WP (4 g/100 m2) + Vertimec 1,8 EC (20 ml/100 m2) kombinációt, vagy az újabban megjelent Movento, illetve Oberon szerek kipróbálását lehet javasolni.

Fésűslábú viráglégy

A zöldségfélék közül a babon, a borsón, a káposztaféléken és a vöröshagymán inkább szabadföldön gyakori kártevő. Hajtatás során kártétele kisebb jelentőségű, és csak akkor várható, ha a termesztőberendezés talajában átteleltek a kártevő bábjai. Ilyenkor a kelő növények gyökerében, szárában, sziklevelében csontszínű nyűvek táplálkoznak. A fiatal növények fejlődése leáll, végül elpusztulnak. Az első nemzedék imágói április–májusban, a másodiké június–júliusban, a harmadiké szeptemberben rajzanak. (A második és harmadik nemzedék rajzásának már nincs jelentősége hajtatásban.) Tojásaikat a talajra vagy a kelő növényre rakják. A lárvák befúrják magukat a gyökérbe, vagy a szik alatti szárba. A károsított növények elpusztulnak.

Védekezés. vetésforgó betartásával és a legyek tömeges betelepedésekor végzett permetezésekkel védekezhetünk. Permetezésre a Decis (5 ml/100 m2) szer alkalmas.

Gyapottok-bagolylepke

A babot a bagolylepkék is károsítják. Közülük a gyapottok-bagolylepke a növény legjelentősebb kártevője. Az első nemzedék már május második felében megjelenik, amikor is még javában folyik a bab ter­mesztése a fóliasátrakban. Lárvája megrágja a zöld hüvelyeket, sőt a fiatal hernyó behúzódik a hüvelybe. Kártételével eladhatatlanná teszi a termést. A védekezést nehezíti, hogy a lárva élete egy részét a termésben tölti, valamint hogy a kártétel a zöldbab betakarítását megelőző időszakra esik, a lombozat pedig takarja a hüvelyeket.

Védekezés. A kezeléseket a lárvák megjelenéséhez kell időzíteni. A fiatal lárvák ellen addig tudunk hatékonyan védekezni, míg be nem hatolnak a termésbe. Állománypermetezésre a Karate Zeon (2-3 ml/100 m2), Decis (5 ml/100 m2), Sherpa (2,5 ml/100 m2) permetszerek alkalmasak.

Gyakori hibák a kártevők elleni védekezésben

A gazdák nagyon sokszor elkövetik azt a hibát, hogy nem a megfelelő módon juttatják ki a permetszert. Például: a takácsatkák először a növény legalsó levelein jelennek meg, így nem elég felülről lepermetezni az állományt (a bokorbabot), hanem igyekezni kell a permetlét a növény idősebb leveleire kijuttatni, ott is a levélfonákra. Futóbab esetében állománypermetezéskor szintén figyelni kell a permetszernek a levélfonákra történő kijuttatására.

További hiba a nem megfelelő mennyiségű permetlével és permetszerrel való védekezés. Igyekezzünk odafigyelni arra, hogy mindig az előírásoknak megfelelő mennyiségű permetszert, permetlét használjuk 100 m2 területre.

Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa