„A gyermekek jelentik a fő célközönségünket…”

A kreatív gyermekek – és nemcsak gyermekek – szaküzlete

2019. június 16., 17:35 , 959. szám

Tény, hogy vannak nagyon szép, érdekes, gyárilag készült gyermekjátékok, illetve mutatós és értékes, készen vett ajándéktárgyak. De az is tény, miszerint a gyerekek kreatív gondolkodását és kézügyességét nagymértékben fejleszti, ha saját maguk készítenek játékszereket, illetve minél többet rajzolnak, festegetnek. És szép számban vannak kreatív gondolkodású felnőttek is, akik vagy magukat, vagy szeretteiket igyekeznek meglepni egy-egy saját alkotású dísz-, illetve ajándéktárggyal. S az ő igényeiket elégíti ki a Beregszász központjában működő Tesz-Vesz ajándék- és hobbibolt.

– A férjemmel, Zsolttal, családi vállalkozásként működtetjük az üzletet – tájékoztat Komáromi Erika, a vállalkozás tulajdonosa. – Öt évvel ezelőtt, 2014. már­­cius 18-án nyitottuk meg a boltot, mely a Beregszászi Református Egyházközség egyik ingatlanában működik, s tőlük béreljük az üzlethelyiséget. A kezdet nagyon nehéz volt, mert kevés volt a kezdőtőkénk, kicsiny volt az anyagi keretünk, s ezért csak kevés árut tudtunk forgalmazni. De Isten megáldotta a munkánkat, egyre több árucikkel tudtuk bővíteni a kínálatunkat, s öt év alatt elértük, hogy immár elég gazdag áruválasztékkal rendelkezünk.

– Hogyan támadt az ötletük, hogy ajándék- és hobbiboltot nyissanak?

– Korábban nagycsaládosok gyermekeivel foglalkoztunk a Dániel Jótékonysági Alapítványnál, kreatív foglalkozásokat tartottunk nekik. És bár később abbahagytuk a velük való foglalkozásokat, gondoltuk: jó lenne egy hobbibolt, ahol a gyerekek, a szüleik beszerezhetnék a gyerekek kreativitását fejlesztő dolgokat, ezért hoztuk létre a Tesz-Vesz ajándék- és hobbiboltot, melynek fő profilja a hobbikellékek árusítása, az ajándéktárgyak eladása csak kiegészítő jellegű.

– Milyen hobbikellékeket lehet önöknél megvásárolni?

– Festékeket – akril-, illetve olajfestékeket, gouache-t –, továbbá dekorgumit, filcet, hungarocellgömböket, zseníliadrótokat, cérnákat. A dekorgumiból különböző figurákat lehet kivágni, a hungarocellgömbök is alkalmasak különböző figurák kialakítására, a zseníliadrótokból – melyek szőr­més anyaggal vannak bevonva – állatalakokat lehet formázni, a cérnákkal a kislányok varrhatnak maguknak babákat, a filcanyagból is lehet varrni különböző dolgokat. A festékek esetében természetesen ügyelünk arra, hogy ne tartalmazzanak mérgező anyagokat, így a gyerekek nyugodtan festegethetnek velük, a többi felsorolt anyagból pedig kreatív gyermekjátékokat lehet készíteni. A gyerekek jelentik a fő célközönségünket, illetve a gyermekes családok, ahol a kicsik és szüleik együtt is készíthetnek játékszereket, illetve az apukák, anyukák megtanítják a gyerekeiket a játékszerek elkészítésére, fejlesztve a kreativitásukat. Természetesen a kreatív felnőttekre is gondolunk, akik nálunk mindent megtalálhatnak. Emellett kerámiatárgyak készítéséhez szükséges agyagot, valamint a kerámiák kifestésére alkalmas festékeket is árusítunk dísztárgyakat készítő vásárlóinknak. De a kötögetni szerető személyekre is gondolunk, ezért különböző fonalakat is áruba bocsátunk.

– És milyen ajándéktárgyakat lehet önöknél beszerezni?

– Illatgyertyákat, fém, illetve fa díszdobozokat (mely utóbbiakat otthon ki lehet festeni), továbbá magyar népi motívumos, matyó, valamint kalocsai hímzéses táskákat, ingeket, blúzokat, pólókat, díszpárnákat is kínálunk. Mi is tudunk hímezni, varrni, és különböző dolgokat készítünk megrendelésre. Van egy műhelyünk – Erika és Zsolt hímzőműhely –, ahol sok szép dolog kerül ki a kezünk alól. Bibliai, illetve világi idézeteket, házi áldásokat, köszöntőket (például ballagási köszöntőket) hímezünk falra akasztható, keretbe foglalt vászonra. Az ingeken, pólókon, blúzokon, díszpárnákon kívül vőfélykendőt is hímzünk, a ballagás előtti időszakban pedig nagyon sok ballagótarisznyát is készítünk. A műhelyben a férjem számítógéppel megtervezi, hímzőgéppel kihímezi a különböző holmikat, én pedig – amúgy varrónői képzettséggel rendelkezem – megvarrom a dolgokat.

– A hímzett táskákat is önök készítik?

– Nem. Ezeket egy bajai vállalat, a Szervető cég készíti, mellyel üzleti kapcsolatban állunk. Mi vagyunk az egyedüli kárpátaljai forgalmazójuk.

– A hímzett ruhaneműk mellett olyan pólókat is látok, melyekre Kárpátalja felirat, illetve Horváth Sándor kárpátaljai költő, újságíró Mert a haza nem eladó című verséből vett idézet olvasható.

– Ezeket egy barátunk készíti, aki nekünk eladja ezeket a termékeit, mi pedig vásárlásra bocsátjuk azokat az üzletünkben.

– Melyek a legkelendőbb árucikkeik?

– A hímzett párnák, de a kelendőség mértéke az időszaktól is függ, például nyáron a pólók, karácsony táján pedig még inkább a hímzett párnák a legnépszerűbbek.

– Honnan szerzik be az árucikkeket?

– Magyarországról. Nagykereskedésekben vásároljuk fel azokat, hogy ne terheljük meg túlságosan a pénztárcánkat, de ügyelünk, hogy jó minőségű árukat vegyünk. Fontos, hogy minőségi holmikat bocsássunk a vásárlók elé, s így vevőink rendre térjenek vissza hozzánk újabb dolgokért.

– Milyen terveik vannak?

– Szeretnénk továbbfejlődni, még színesebbé tenni az áruválasztékunkat. Felmérjük az igényeket – látjuk, miket szeretnének nagyobb mértékben megvenni a vásárlóink –, és ennek megfelelően szeretnénk bővíteni a kínálatunkat.

Lajos Mihály