Szörnyű baleset Ungváron

2019. június 16., 21:23

Szombaton este a Szlovjanszka (Szláv) parton frontálisan ütközött egy Porsche Cayenne és egy Ford Focus típusú gépkocsi.

A balesetről először Vitalij Hlahola újságíró számolt be a Facebook-oldalán. A baleset idején a közelben haladt Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere. Ő állította le a forgalmat és értesítette az illetékes szolgálatokat. Később a rendőrség hivatalos tájékoztatást adott ki a szörnyű baleset kapcsán. Megállapították, hogy 19 óra 15 perckor egy 21 éves szolyvai lány a Groklin–Karpaty cég közelében lévő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett és áttért szemközti sávba. Ott összeütközött egy Ford Focusszal, amelyet egy 32 éves ungvári férfi vezetett.

Az ütközés következtében a 21 éves sofőr, valamint a vele egykorú őrdarmai utasa könnyebb sérüléseket szerzett. A másik jármű sofőrjét rendkívül súlyos állapotban szállították kórházba, már a helyszínen leállt a légzése. A férfinál koponyatöréseket és agysérüléseket, kéz- és lábtöréseket diagnosztizáltak, valamint megsérültek a belső szervei is. Éjjel közel 4 órás műtétet hajtottak végre rajta a megyei kórház idegsebészetén, de az orvosok szerint állapota válságos.

Az ügyben bűnvádi eljárás indult. A balesetet okozó 21 éves sofőrt előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség.

(mukachevo.net/RV)