Bombariadó több beregszászi magyar közintézményben (Frissítve)

2019. június 19., 11:54

Június 19-én Beregszászban több magyar közintézményt evakuáltak bombariadó miatt. A délelőtti órákban a rendőrségre érkezett névtelen telefonos bejelentés után teljesen kiürítették a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, Magyarország Beregszászi Konzulátusát és a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolát.

Megerősített információink szerint 10.30-kor (közép-európai i. sz.) értesítette a rendőrség a magyar intézményeket, hogy bombariadó miatt evakuálják az embereket az érintett épületekből. Magyarország Beregszászi Konzulátusának épületét is teljesen kiürítették, de a biztonsági vizsgálatot szigorúan csak a konzulátus biztonsági emberei végezhették el. Vizsgálatot követően kiderült, hogy téves riasztás történt. A konzulátuson a nap további részében szünetel az ügyfélfogadás, holnaptól azonban a megszokott munkarendben dolgoznak.

Jelenleg a másik két helyszínen kint vannak a tűzszerészek, és a rendőrség is nyomoz a névtelen telefonáló kilétével kapcsolatban. Pontos információ azonban még nem érkezett sem a bejelentő személyről, sem arról, hogy az intézmények dolgozói a mai nap folyamán esetleg mikor térhetnek vissza az intézményekbe. A rendőrség a főiskola és a középiskola épületének átvizsgálásához speciális bombakereső kutyák érkezését várja Ungvárról.

Az esettel kapcsolatban tudósítónknak Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora elmondta:

– Bejöttek a rendőrök és közölték velünk, hogy öt percen belül ürítsük ki a főiskolát, mert névtelen bejelentés érkezett, hogy bombariadó van Beregszász három legnagyobb intézményében – a főiskolán, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában, illetve a magyar konzulátuson. Én azt gondolom, hogy ez egy ismét elindult politikai akció része, ami általánossá kezd válni. Gondolom, hozzá tartozik a politikai kampány technikai részéhez. Múlt héten szintén bombariadó volt Munkácson, de a rendőrség nem talált semmit, ami nagyon szomorú, hiszen a rendőrségnek helyén kellene lenni, és biztosítani a nyugodt légkört a választásokhoz. Bízunk benne, hogy sikerül megtalálniuk azokat, akik ijesztgetik az embereket, és ennek semmi komoly alapja nincsen. Reméljük, hogy a választások után megszűnik az a magyarellenes provokatív hangulat, amelyben immár három éve élünk Ukrajnában.

Ne feledjük, hogy az elmúlt évek során egyre több volt a magyarellenes megnyilvánulás Kárpátalján. Az is meglehetősen feltűnő, hogy ezúttal három magyar intézménnyel kapcsolatban történt a bejelentés. Egyelőre nem sikerült azonosítani a névtelen telefonálót, de gyanítható az újabb szándékos magyarellenes megnyilvánulás, megfélemlítés.

VE