VI. Turul Expo

2019. június 19., 08:36 , 960. szám

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) 2019. július 15–16-án szervezte meg hagyományos nemzetközi termékkiállítását és -vásárát, a hatodik Turul Expót Tiszapéterfalván, a Tisza Stadion és Sportkomplexum területén. Az eddigi évekhez hasonlóan a helyi és Kárpát-medencei kiállítók termékbemutatója mellett rengeteg színes kulturális programmal, üzletember-találkozóval, gazdafórummal, bográcsfőző versennyel és nagy tömegeket vonzó koncertekkel várták a szervezők az érdeklődőket.

A program szombaton mazsorettek és a mezőgazdasági gépek felvonulásával vette kezdetét, majd Hunyadi Attila máramaros-ugocsai református esperes tartott rövid áhítatot.

A futballpálya közepén álló nagyszínpadról Cseresnyés Péter, Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának miniszterhelyettese köszöntötte a megjelenteket, kijelentette: „A XXI. század a magyarok évszázada, legyünk büszkék eddigi eredményeinkre, nemzetünkre. A mi feladatunk, hogy visszaállítsuk azokat a gazdasági kapcsolatokat, amelyek évszázadokon keresztül jól működtek. Napjaink politikai kapcsolatainak az az üzenete, hogy össze kell fogjunk Kárpát-medence-szerte, és ebben fontos szerepet játszik a tiszapéterfalvai Turul Expo, ugyanis itt lehetőségünk van arra, hogy megismerjük egymást, tisztességes üzleteket kössünk, és ezzel megalapozzuk nemzetünk fennmaradását, valamint jólétét az elkövetkező évtizedekben és évszázadokban.”

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke emlékeztetett köszöntőbeszédében arra, hogy a magyar Alaptörvény szellemének megfelelően lehetőségeikhez mérten igyekeznek támogatni a kárpátaljai magyar vállalkozókat, gazdákat és az őket tömörítő, 22 évvel ezelőtt Virág László által létrehozott KMVSZ-t. Kiemelte, hogy a kiállítókat látva érezhető Kárpátalján a fejlődés, megtapasztalható a helyi magyar közösségben az erő.

Köszöntötte még a Turul Expo résztvevőit Luzsi József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke, Kalmár Ferenc András, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa, és Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, aki elmondta, hogy jelenleg hatalmas, még kihasználatlan gazdaságfejlesztési, együttműködési potenciál rejlik a magyar–ukrán kapcsolatokban. Mindebben szeretnének támaszkodni a kárpátaljai magyar üzletemberekre, hisz nekik kulcsszerepük van abban, hogy ezt a potenciált a közeljövőben minél jobban ki lehessen használni – fejtette ki a főkonzul.

Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke elmondta, korábban számos nehézséget és bonyodalmat okozott, hogy más rendezvényekkel egyszerre rendezték meg a Turul Expót, a szövetség elnökségének döntése értelmében ezentúl minden évben külön szervezik majd meg azt. Az elnök köszöntötte mindazokat az illusztris anyaországi és hazai vendégeket, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, valamint a többi elszakított országrészből érkezett testvérszervezetek vezetőit. Elmondta, hogy a Turul Expo ma már a 2280 tagú KMVSZ legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, ahol bemutathatják termékeiket és szolgáltatásaikat a szövetség tagjai, eleget téve a KMVSZ alapszabályának.

A megnyitót követően ünnepélyesen átadták a KMVSZ díjait. 2019-ben az év növénytermesztője díjat Kemény Csaba vehette át Cseresnyés Péter miniszterhelyettes úrtól. Az év állattenyésztője díjat pedig a batári Tüzes Pál vehette át Jakab Istvántól, a Magyar Ország­gyűlés alelnökétől. Az év méhésze díjat Varga József, az év kereskedője díjat Bodnár József nyerte el. Az év kézművesének járó díjat a csetfalvai Gergely István fafaragó kapta, míg az év borásza Simon István, az év iparosa pedig Hánka Tibor lett.

A rendezvényt kihasználva dr. Gubcsi Lajos átadta az általa 2009-ben alapított Ex Libris Díjakat is. Ezúttal az Ungvári Dayka Gábor Középiskola, Erfán Ferenc festőművész, Himeneczné Engi Erika zongoratanár, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület, K. Debreceni Mihály, az MTVA kárpátaljai tudósítója, László Károly técsői református lelkész, a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola, Sütő János festőművész, a péterfalvai Ugocsa Hagyományőrző Egyesület és az Ungvári Drugeth Gimnázium részesült Ex Libris Díjban.

A nagy melegben sokan megálltak a csíkszentsimoni sörmanufaktúra, a Csíki Sör standja előtt, ahol a jó hideg hagyományos világos és barna sör mellett ízesített málnás és áfonyás sört is lehetett kóstolni. A szomszédjukban Nagy Levente, az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesületének képviselője különlegesen jó ízű szörpökkel és áfonya-, valamint szilvapálinkával kínálta az arra járókat.

A vajdasági Agráregyesületek Szövetségének standjánál is számtalan különleges élelmiszert mutattak be, például a füstölt ízű csípős paprikaőrleményt.

Tóth Margit és férje Beregsomból érkezett, ők cukrászati termékek mellett kenyeret sütnek kemencében. A Beregszászi Jakab Pincészet standjánál olyan díjnyertes borokat is meg lehetett vásárolni, mint az ősi magyar recept alapján készülő ürmös bort, amely számos gyógyfű felhasználásával készül. Jakab Sándor borász ősi magyar fajtákból is igyekszik bort készíteni, mint a bakator vagy a szerémi zöld.

A felvidéki Patról jött Pém Bálint családja 100 hektáron termel mákot. Különlegesség volt náluk a felvidéki hegyi régiókból származó fehér mák, aminek egy kicsit más az ízvilága, és beltartalmilag is gazdagabb a kék máknál, de kevesebbet terem. A standjukon kóstolni lehetett még mákolajat, mákkal ízesített bort, valamint mákkal és mézzel készült édességeket.

A borok és pálinkák kóstolgatása mellett az ugyancsak beregsomi Barkaszi Levente standjánál nyolcféle sajtból is kaphatott az érdeklődő kóstolót, friss fűszeres gomolyasajtokból (kakukkfüves, kapros, csípőspaprikás és lilahagymás), füstölt paranyicából, valamint érleltebb sajtjaikból: az óvári, trappista és hegyi sajtból.

A 105 kiállítót felvonultató rendezvény kapcsán Huszár Péter, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének alelnöke tudósítónknak elmondta: „A mostani Turul Expót először hoztuk egy hónappal korábbra, mert többnaposra terveztük. Nagyon sok kiállító jött el, van közöttük DJ-stúdiótól kezdve borászokon keresztül cukrász, lángossütő és számos különleges terméket és szolgáltatást kínáló vállalkozás Kárpátaljáról, de Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről is érkeztek. A rendezvény kulturális programokban is gazdag lesz.”

Közben a Csárda nagytermében vállalkozói fórumot tartottak, ahol a munkaerő-megtartás volt a téma. Majd a gazdafórumon növényvédelmi szakemberek tartottak érdekes előadásokat. Végül kulturális fórumra is sor került.

A gyerekek örömére szombaton és vasárnap is volt ingyenes cirkuszi előadás. Volt légvár és ugrálóvár meg számos attrakció. A felnőttek a mezőgazdasági gépkiállításon nézelődhettek, este pedig Keresztes Ildikó adott felejthetetlen koncertet, majd részleteket láthattunk az István, a király rockoperából.

Másnap közönség elé lépett a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes, és hamisítatlan magyar népzenét muzsikált a Váradi Enikő vezette Sodró Együttes is, végül a rendezvény egy fergeteges hangulatú Edda-koncerttel zárult.

Badó Zsolt