Elrajtoltak a Vereckei-hágóról az Egy vérből valók vagyunk mottójú jótékonysági futás résztvevői

2019. június 21., 08:59

Elstartoltak pénteken kora reggel a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékműtől az Egy vérből valók vagyunk mottójú, Budapestig tartó jótékonysági futás résztvevői, akik az 500 kilométeres táv megtételével a külhoni magyarokkal történő összefogás és a véradás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

A futókat vezető Gui Angéla, karitatív futó nagykövet, az esemény főszervezője az indulás előtt az MTI-nek nyilatkozva elmondta: „A futással elsősorban arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy összetartozunk a határon túli magyarokkal, hogy segítenünk kell rajtuk, különösen az árvaházban, gyermekotthonban élőkön. Ennek jegyében gyűjtünk adományokat az Ungvárhoz közeli Rát község Szent Mihály Gyermekotthona számára, amelyben 25 gyermek nevelkedik”. Elmondta, hogy már hónapokkal korábban elkezdték a kommunikációs kampányt, aminek köszönhetően sikerült összegyűjteni elegendő pénzt egy kápolna megépítésére a gyermekotthon udvarán.

A főszervező tájékoztatása szerint a táv megtételére felkért ultrafutókkal együtt szombat délután érkeznek meg a ráti gyermekotthonba, ahol a beérkezésükkel egy időben szenteli fel a kápolnát Majnek Antal munkácsi római katolikus megyés püspök. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a futókhoz haladási útvonalukon bárki csatlakozhat, akár egy-egy kilométer távra is. Emlékeztetett arra, hogy a jótékonysági futás kezdete után röviddel egy magyar orvoscsoport szívbeteg gyermekek vizsgálatát kezdi el a Szent Mihály Gyermekotthon rehabilitációs központjában.

Gui Angéla, aki harmadszor szervezett jótékonysági futást Kárpátaljára, azt is közölte, hogy Ukrajna területét szombaton a Kisszelmenc-Nagyszelmenc szimbolikus határon átfutva hagyják majd el. Ezt követően a futók a felvidéki Nagykaposon a Herczegh Géza Emlékév keretében meghirdetett A mi büszkeségünk pályázat eredményhirdetésével kapcsolatos rendezvényre érkeznek, amelyen részt vesz Herczegh Anita, a névadó leánya, a köztársasági elnök felesége, a futás fővédnöke.

Visszatérve Magyarországra a jótékonysági futás résztvevői az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt által szervezett véradó napok keretében június 24-én Miskolcon, június 25-én Egerben, majd június 26-án Budapesten hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára. Ennek kapcsán Gui Angéla elmondta, hogy a futók június 26-án Budapesten a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában érnek célba, ahol ugyancsak jelen lesz Herczegh Anita, aki vért is ad.

(MTI)