További részletek a puskinói tűzesetről

2019. június 21., 09:36

A baromfitartásra szakosodott puskinói létesítmény a berendezésekkel együtt porrá égett – jelentette a Zakarpattya Online.

A tulajdonosok azt állítják, hogy a falusiak részéről elkövetett szándékos gyújtogatásról van szó, ezért éhségsztrájkba kezdtek a nagyszőlősi rendőrőrs előtt. Akciójukkal az ügy mielőbbi kivizsgálását sürgetik.

A baromfitelepen csütörtök hajnali 2 óra tájban csaptak fel a lángok. A tűz oltására két tűzoltókocsi vonult ki. Kiérkezésükkor a tetőzet már mintegy 600 négyzetméteren égett. Az oltást csak reggeli 6 órára sikerült befejezni.

A Sirius regionális televízió tudósításából kitűnik, hogy a konfliktus a telep tulajdonosai és a helyi lakosság között már mintegy két éve tart. A falu lakói azt állítják, a baromfitelep bűze és kipárolgásai miatt betegednek meg a gyermekeik. A bíróságon sikerült elérniük a telep működésének beszüntetését, ám a bűz szerintük fél év után is érezhető.

A falubeliek ugyanakkor azt mondják, hogy bár régóta küzdenek már a telep ellen, ezt kizárólag törvényes eszközökkel teszik. Szerintük az sem kizárt, hogy maguk a tulajdonosok gyújtották fel a létesítményt.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)