Az országos átlaghoz közeli összeg jut az oktatásra Kárpátalján

2019. június 23., 13:47

Kárpátalján tavaly átlagosan több mint 21,5 ezer hrivnyát fordítottak egyetlen iskolai tanuló felkészítésére – jelentette a Zakarpattya Online a Pénzügyminisztérium elemző programja alapján, amely a megyei és az iskolai kiadások alakulásának nyomon követését is lehetővé teszi.

Országosan az egy tanulóra jutó kiadások 2018-ban évi 21,3 ezer hrivnyát tettek ki. A 641 kárpátaljai iskolában 19 225 pedagógus által tanított 161 175 diákra ennél alig valamivel jutott több fejenként: 21 676 hr. – közölte a portál Julija Tranyovicsra, az Ukrán Városok Egyesülete kárpátaljai regionális szervezetének tanácsadójára való hivatkozással.

A legalacsonyabbak az iskolai oktatási kiadások a megyei alárendeltségű városokban (17,6 ezer hr./tanuló), illetve az úgynevezett egyesült területi közösségekben (etk – 19,7 ezer hr./tanuló) voltak tavaly, majd a megye járásai következtek (23,1 ezer hr./tanuló) a sorban. Vannak azonban kiugró, az átlagtól jelentősen eltérő adatok. Így például a legtöbbet egy tanulóra (34,4 ezer hr./fő) az ungvári járási Baranyai (Baraninci) etk-ban, az Ökörmezői járásban (29,7 ezer hr./fő) és a Beregszászi járásban (27,3 ezer hr/fő) költöttek. A legkevesebbet egy diákra átlagosan az Ilosvai etk-ban (16,4 ezer hr/fő), Beregszászban (16,7 ezer hr/fő), valamint Csapon (16,8 ezer hr/fő) fordítottak.

Ha az iskolák szintjén vizsgáljuk az adatokat, még nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk. A Szolyvai járás egyik, a cikkben meg nem nevezett iskolájában az egy tanulóra eső éves kiadások 7,05 ezer hrivnyát tettek ki, míg az egyik ungvári járási oktatási intézményben 205,6 ezer hrivnyát.

Ez a jelentős különbség egyfelől az állami pénzek felhasználásának eltérő hatékonyságát mutatja, másfelől a kis létszámú iskolákban nagyobb az egy főre jutó kiadás – derül ki az írásból.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)