Belpolitika: Zelenszkij első hónapja

2019. június 26., 21:22 , 961. szám

Május 20-án, vagyis nagyjából egy hónapja iktatták be hivatalába Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Miután az államfő első intézkedésével feloszlatta a parlamentet, így az ország szinte minden átmenet nélkül az előrehozott parlamenti választások kampányának kellős közepén találta magát. Ennek következtében még mindig várnunk kell arra, hogy kiderüljön, miként szándékozik teljesíteni választási ígéreteit az újdonsült államfő, illetve ténylegesen mi a véleménye azokról az aktuális kérdésekről, amelyekkel kapcsolatban ő és csapata eddig óvakodtak állást foglalni. Akármennyire is igyekeznek azonban kerülni a kényes kérdéseket az elnöki adminisztrációban a parlamenti választási kampány miatt, az államfő első intézkedései, megnyilatkozásai máris szolgálhatnak néhány támponttal a jövőt illetően.

Háború és béke

Az új elnöktől elsősorban azt várja az ország, hogy véget vessen a Donyec-medencében dúló harcoknak, tartós békét teremtsen, s elkezdje a ma még megszállt területek reintegrációját. Az elnökválasztási kampány alatt Zelenszkij nem tehette meg, hogy akár csak szóban is bármilyen engedményt tegyen a szeparatistáknak vagy Oroszországnak a béke fejében, hiszen szavazóbázisa egy részének elvesztését kockáztatta volna. Azóta viszont érzékelhető környezetének megnyilatkozásaiban bizonyos változás a háborúhoz való hozzáállást illetően. Példaként említhetjük szóvivőjének azt a minapi, beismeréssel felérő kijelentését, miszerint az ukrán kormányerők is lövik esetenként a civil lakosságot, aminek véget kellene vetni.

A békéhez azonban több kellene a békülékeny hangnemnél. Az első feltétel a minszki megállapodások politikai feltételeinek teljesítése lenne (a Donyec-medence különleges státuszának biztosítása, amnesztia, választások kiírása). Ebbe azonban Zelenszkij – legalábbis a parlamenti választásokig bizonyosan – nem megy bele. Változásokra volna szükség Ukrajna külpolitikájában is. Amíg Ukrajna nem mond le a NATO-csatlakozás tervéről, aligha várható, hogy Oroszország hajlandó lesz a kiegyezésre, márpedig Oroszország nélkül nem lehetséges a béke Kelet-Ukrajnában. Csakhogy Zelenszkij egyértelművé tette, folytatni kívánja az Európához való közeledést.

Kinek a befolyása érvényesül Kijevben?

A fentiek tudatában legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy a sikeres parlamenti választások után Zelenszkij magabiztosabbá válik, s konkrét lépésekre szánja el magát a béke érdekében. Elemzők szerint kedvez a szemléletváltásnak, hogy Németország és Franciaország is a béke irányába tett lépésekre ösztönzi Ukrajnát. A megbékélés ellen hathat viszont az Egyesült Államok befolyása, amelynek Kurt Volker ukrajnai különmegbízott nyilatkozataiból ítélve esze ágában sincs engedmények árán kiegyezni Oroszországgal.

Ami a külföldi befolyást illeti, Kijevben jelenleg egyértelműen Amerika hangja érvényesül az egyre gyengülő és bizonytalan Európáéval szemben. Ráadásul elemzők szerint Zelenszkij pártjának, a Nép Szolgájának választási listájából ítélve aligha lesznek sokan az elnök parlamenti hívei között, akik készek volnának megszavazni egy olyan békeszerződést a Donyec-medencében, amely a minszki megállapodás politikai feltételein alapul. Amint a strana.ua fogalmaz, a Nép Szolgája választási listája alapvetően ugyanazt az ideológiai „publikumot” képviseli, mint a két korábbi kormánypárt, a Petro Porosenko Blokkja (új nevén: Європейська солідарність) és a Népi Front (Народний фронт).

Ki diktál a belpolitikában?

Az elkövetkező időszak belpolitikája sok tekintetben a külpolitika függvénye lehet. Amennyiben nem lesz vége a háborúnak, s Ukrajna kitart a Nyugathoz való közeledés mellett, Kijevnek aligha lesz más választása, mint hogy a belpolitikában is ragaszkodjék az eddigi irányvonalhoz. Ez elsősorban a gazdaságra vonatkozik. Zelenszkij máris jelezte, hogy folytatja az IMF-fel való együttműködést, azaz teljesíti annak az Ukrajna további hitelezése fejében megszabott feltételeit. Ha az­után mindehhez hozzávesszük, hogy a Zelenszkij pártja, a Nép Szolgája képviselőjelöltjei között számosan kötődnek ugyanazokhoz a külföldről támogatott civil szervezetekhez, amelyek közreműködtek a Porosenko-éra reformjainak előkészítésében, igen valószínűnek tűnik, hogy ezek a reformok – így vagy úgy, de – folytatódni fognak.

Ez a forgatókönyv annál is valószínűbbnek tűnik, mivel Ukrajnának idén és jövőre is igen jelentős összegű külföldi tartozást kell visszafizetnie, ami Kijev szerint az IMF közreműködése nélkül elképzelhetetlen.

A nyelvtörvény és a többiek

Két területen érzékelhető igazán markánsan a kormányzati hangvétel változása Zelenszkij hivatalba lépése óta: a nyelvkérdés és az egyház tekintetében.

Az egyház vonatkozásában a hatalom igen óvatos, annyi azonban egyértelműen megállapítható, hogy a hatóságok és a titkosszolgálatok többé nem gyakorolnak nyomást az ortodox egyházi közösségekre az új Ukrán Pravoszláv Egyházhoz (PCU) csatlakozásuk érdekében. Kérdés viszont, mit kezd a hatalom azzal a helyzettel, hogy az elnökválasztás óta ellentétek mutatkoznak azon az új ukrán pravoszláv egyházon belül, amelyet a jelekből ítélve csak Porosenko exelnök akarata tartott össze mostanáig.

Zelenszkij környezete ugyanakkor nem hagyott kétséget a felől, hogy enyhíteni kívánnak a totális ukránosítást előíró nyelvtörvényen. Ez annak ellenére biztató jel, hogy egyelőre megjósolhatatlan, mikor szánják rá magukat a törvénymódosításra a Bankovaján, s milyen mértékű változásokra számíthatunk.

Az elemzők igen óvatosak ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Egyfelől, mutatnak rá, attól függ­het minden, miként vélekedik majd erről a kérdésről a Nép Szolgája parlamenti képviselőtestülete, másfelől közrejátszhat a kérdésben, hogy kikkel kell koalícióra lépnie a parlamentben a Nép Szolgájának a kormányalakítás érdekében. A pillanatnyi helyzet szerint az elnökpárt szövetségesei elsősorban nemzeti beállítottságú pártok lehetnek, amelyek bizonyára ragaszkodni fognak a nyelvtörvény jelenlegi szigorához.

Mi lesz a korrupcióval?

Némileg leegyszerűsítve a dolgokat, a lakosság elsősorban azért szavazott Zelenszkijre, hogy általa új, nem korrumpált emberek jussanak hatalomra. Láthatóan az új elnök adminisztrációja, a Nép Szolgája párt parlamenti választási listája meg is felel ennek a követelménynek, amennyiben egyikük sem volt korábban sem parlamenti képviselő, se miniszter. Az országos sajtó azonban gondosan utánajárt a szóban forgó személyek politikai előéletének, s az újságírók arra a következtetésre jutottak, hogy a lista szinte hemzseg a Porosenko-éra tisztviselőinek gyermekeitől, képviselősegédeitől és miniszteri tanácsadóitól. Arányukat a képviselőjelöltek között úgy 25%-ra becsülik, tehát ha meghatározóak nem is lehetnek a párt leendő parlamenti frakciójában, a hatásuk minden bizonnyal érzékelhető lesz.

A nemzeti erők kormányzásával kapcsolatban a kárpátaljai magyarságnak eddig kizárólag negatív tapasztalatai lehettek. Az első, 2004. évi Majdan után ugyanis valamennyi nemzeti beállítottságú kormány politikáját a kisebbségeket érintő meghatározó kérdésekben a koalíciót adó kisebb, jellemzően szélsőségesen nacionalista-radikális beállítottságú pártok kívánságai határozták meg. Az is jellemző az ukrajnai viszonyokra, hogy még Viktor Janukovics és az oroszbarát erők 2010-es győzelme után sem módosították a kisebbségek számára hátrányos külső független értékelés rendszerét, mivel – vélhetően – úgy ítélték meg Kijevben, hogy az az ország orosz ajkú lakosságát nem érinti hátrányosan. Másfelől, a meghatározó kormányerők rendszerint az úgynevezett humán szférát „áldozták fel” az alapvető politikai-gazdasági elképzeléseik érvényesítése érdekében.

Zelenszkijnek a választások után tehát arra kell majd választ adnia, ki tud-e törni ebből a ördögi körből, rendezni tudja-e egyszer s mindenkorra a nemzetiségi-nyelvi kérdést Ukrajnában.

(zzz)