Szaakasvili pártja is felkerült a szavazólistára

2019. július 1., 15:29

A Központi Választási Bizottság (CVK) határozata alapján 22. szám alatt Miheil Szaakisvili pártja, az Új Erők Mozgalma (Рух нових сил Михайла Саакашвілі) is felkerült a szavazólapra – jelentette az UNIAN.

A hírügynökség a CVK titkárságának sajtóosztálya nyomán emlékeztet, hogy a döntés a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján született meg, amelynek eredményeként június 29-én bejegyezték az Új Erők Mozgalma pártlistán induló képviselőjelöltjeit. Mivel korábban a CVK már döntött a szavazólap méretéről, színéről, s kisorsolták az induló pártok sorrendjét a szavazólapon, ezért vasárnap a bizottság konzultált a szavazólapon már szereplő pártokkal a sorsolás megismétlésének lehetőségéről, ám a pártok elvetették ezt a lehetőséget azzal az indoklással, hogy kampányuk során széles körben hivatkoznak már megállapított sorszámukra a szavazólapon. Ennek fényében a CVK úgy határozott, hogy a sorsolást nem ismétlik meg, az Új Erők Mozgalma pedig az utolsó, 22. sorszám alatt szerepel majd a szavazólapon.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a kijevi Hatodik Fellebbviteli Közigazgatási Bíróság határozatát, amely megsemmisítette a Központi Választási Bizottság (CVK) döntését, mellyel az elutasította az Új Erők Mozgalma pártlistájának bejegyzését az előrehozott parlamenti választásokon való induláshoz. A Legfelsőbb Bíróság határozatát a testület július 29-én éjfél után véget ért ülésén hirdette ki. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

(unian.ua/Kárpátalja)