A „trianoni szerződés napjává” nyilvánítanák június 4-ét Romániában

2019. július 1., 11:18

A „trianoni szerződés napjává” nyilvánítaná Romániában két kormánypárti szenátor június 4-ét, ami azt jelentené, hogy ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót – közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

Az erről szóló törvénytervezetet Serban Nicolae, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője és Titus Corlatean volt külügyminiszter terjesztette a parlament elé, sürgősségi eljárást igényelve a jogszabály elfogadására.

„A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte” – írta a törvénytervezet indoklásában a két szociáldemokrata szenátor. Szerintük ez a dokumentum képezi a kétoldalú román–magyar kapcsolatok alapját, előírásainak tiszteletben tartása pedig – a nemzetközi jog többi szabályának tiszteletben tartásával együtt – magától értetődő feltétele a két ország közti kapcsolatok fejlődésének.

A törvénytervezet kezdeményezői azt állítják: mostanában a „trianoni szerződés mibenlétének eltorzított értelmezését népszerűsítő próbálkozásokkal” szembesültek, és úgy értékelik, a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely „a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul”.

A román média értelmezése szerint – a június 4-ét Romániában Trianon-nappá nyilvánító törvénytervezet parlament elé terjesztésével – a román kormánypárti szenátorok arra reagáltak, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.

(MTI/Kárpátalja)