Hatodik alkalommal szerveztek tánctábort Ráton

2019. július 3., 09:38 , 962. szám

Idén is különleges művészeti ágakat bemutató programokkal várták a szervezők a Ráti Tánctáborba jelentkező fiatalokat. Az évek során a tábor egyre népszerűbbé vált az Ung-vidékiek körében – mondta el Balogh Lívia, a program szervezője. A hatodik alkalommal megrendezett eseményen közel hetven gyermek táncolt négy napon át.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) elnöke a tábor kapcsán elmondta: „A KMKSZ elsődleges célja, hogy közösségeket hozzon létre Kárpátalján. Minél hamarabb kezdjük a közösségek kialakítását, annál hamarabb megnő az igény bennük a minőségi programok iránt. Ennek próbált eleget tenni ez a tábor hat évvel ezelőtt.” Azt is elmondta, hogy nemcsak tánctábort szerettek volna létrehozni, hanem olyan foglalkoztató tábort is egyben, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a kézművesség világával és a különböző művészeti ágakkal is.

A tábor résztvevőinek létszáma egyre nagyobb lett az évek során, idén már a Beregszászi járásból is érkeztek gyerekek – tudhattuk meg a szervezőktől.

A programot a KMKSZ UKSZ és az Ungi Református Egyházmegye hívta életre. „Hat évvel ezelőtt Balogh Líviával egy bálon beszélgettünk arról, hogy van egy tehetséges fiatal pedagógus, akinek teret lehet adni, innen jött a tánctábor ötlete. Azt látjuk, hogy a nevelők, a pedagógusok évről évre nagyon jó munkát végeznek, és egyre nagyobb az érdeklődés a tábor iránt. Ez az első olyan kezdeményezés a megyében, ahol a KMKSZ és a református egyház közös programmal szólítja meg a fiatalokat” – mondta el Baloghné Nagy Judit, a Ráti Sion Missziós Központ vezetője.

A július 24. és 27. között megrendezett programon a fiatalok túlnyomórészt modern táncok lépéseivel ismerkedhettek meg. Az utolsó napon a néptáncé volt a főszerep. Az idei éven a nagycsoport nyírségi, míg a kiscsoport mezőföldi táncokat sajátíthatott el. A modern táncot Banga-Makó Bianka, a néptáncot pedig Orosz Péter és Váradi Enikő oktatta a gyermekeknek. A szervezőknek fontos volt, hogy a testi és szellemi táplálék mellett lelki táplálékot is kapjanak a résztvevők, így reggelente Balogh János, Kótyuk Zsolt és Szimkovics Tibor lelkészek tartottak áhítatokat. A szabad­idős tevékenységek között a legnépszerűbb idén is fürdőzés volt a medencében, emellett kézművesség is volt Andrijcsik Georgina vezetésével, és különböző sportolási lehetőségek is rendelkezésre álltak. Az idén először Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók előadásán is részt vehettek gyermekek. A tábor ideje alatt Tóthné Ádám Mónika vállalkozó fagylalttal, Ádám Dániel, a Kis Kakas kávézó tulajdonosa pedig jégkásával kedveskedett a gyerekeknek, Kucik Kata vállalkozó jóvoltából az édesség sem maradt el a hétből.

Az esemény záróestjén a fiatalok bemutatták a héten megszerzett tudásukat szüleik, nagyszüleik előtt. A gyerekek a műsor alatt hat különböző táncot is bemutattak: négy modern táncos és két néptáncos koreográfiát – mondta el Andrejcsák Tóth Anetta, a tábor vezetője.

A záróműsor alkalmával Bátori József, az Ungi Református Egyházkerület főgondnoka köszöntőjében kiemelte a július 21-ei választások fontosságát. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy menjenek el szavazni, mert ettől is függ a kárpátaljai magyarság sorsa. Az eseményre ellátogatott Barta József, a KMKSZ alelnöke is.

A program a Sodró együttes táncházával ért véget.

EV