Lőrincz Csaba-díjat kapott a kárpátaljai nyelvészprofesszor

2019. július 6., 09:55 , 962. szám

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány idén Csernicskó István professzornak nyújtotta át a Lőrincz Csaba-díjat. Az elismerést olyan tudósok, újságírók, politikusok, írók és szakértők kapják, akik kiemelkedő külpolitikai és nemzetpolitikai tevékenységet végeznek. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke ünnepi beszédében kiemelte: egyértelmű volt, hogy idén a díjat Kárpátalja kapja, és az is, hogy Csernicskó István.

A Pro Minoritate Alapítvány alapítójaként és kuratóriumi tagjaként Németh Zsolt szerint nem volt kérdés, hogy idén az a vidék kapja a díjat, amely a legtöbbet küzd jogainak megvédéséért. „Csernicskó István befuthatott volna egy oxfordi pályát is a nyelvtudomány területén, de ő nem a nyelvészet azon útját követte, amelyet nyugati sorstársai, hanem ő lett a kárpátaljai »Indina Jones«, aki a brutális kárpátaljai valóságban igyekszik megőrizni hiteles tudományos álláspontját.” A politikus szerint a nyelvészprofesszor bizonyította hűségét is, hiszen minden tudós számára dilemma a menni vagy maradni kérdése. Csernicskó Istvánban azonban a tudomány előtt ott volt a népe iránti hűsége, amely számára egyértelművé tette, hogy nincs kivándorlás.

A tizenegyedik díjátadó gálán az egybegyűlteket Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa köszöntötte, a bírálóbizottság tagja, aki szerint a Lőrincz Csaba-díjnak kettős küldetése van: az egyik az, hogy évről évre összegyűlve megemlékezzenek a nagyszerű gondolkodóról, névadóról, valamint hogy elismerésben részesítsék azokat, akik Lőrincz Csaba eszmeiségét ápolják tovább.

Klein András, a bírálóbizottság tagja az ünnepségen Lőrincz Csaba születésének hatvanadik évfordulója alkalmából visszaemlékezett az egykori kollégára, politikusra. Ezt követően Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere Csernicskó István munkásságát ismertette. A miniszter jelképesnek nevezte, hogy utolsó munkanapján a Kárpát-medencével kell foglalkoznia, és hamarosan Brüsszelben európai parlamenti képviselőként szintén ezzel a szellemmel kell segítenie a nemzettársait határon innen és túl.  „Nyelvében él a nemzet” – idézte, hozzátéve, hogy ha meghal a nyelv, vele süllyed el a nemzet is. A nemzeti kisebbségeknek jogos igényük, hogy nyelvi jogaikat biztosítsa a többségi állam. Ezért küzd Csernicskó István minden területen: a nyelvtudomány doktoraként, az MTA köztestületének tagjaként, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola professzoraként.

A méltatást követően a díjat – Nagy János felvidéki szobrászművész alkotását – Tárnok Mária, a kuratórium elnöke és Németh Zsolt adták át. Csernicskó István a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola professzora, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács alelnöke, az MTA doktora megköszönte az elismerést, majd elmondta: Sosem gondolta volna, hogy nyelvészeti kutatásait a nemzetpolitika részének tekintik majd. Külön örömmel tölti el, hogy a díj által egy általa kijelölt tanítványa brüsszeli tanulmányi úton vehet majd részt. A köszöntő gondolatokat követően Nyelvi konfliktusok a XXI. századi Európában a „nemzetközi normák” és az „európai standardok” tükrében címmel megtartotta előadását a díjazott.

A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében megrendezett díjátadó ünnepséget a kárpátaljai Sodró együttes muzsikája színesítette.

VE