Voksok – pénzért…

Jegyzet

2019. július 6., 20:19

A politika szóhoz gyakran társul a piszkos jelző. Pedig ahogy önmagában a konyhakés vagy a kisbalta sem számít gyilkos fegyvernek, hanem csak gyilkos kézben válhat a gyilkolás eszközévé, éppúgy a politika is csak szennyes kezekben válik szennyessé. De sajnos, nemegyszer azzá válik, mert szép számban akadnak sötét lelkű politikusok, akik a választási kampányok időszakában a mocskos szavazatszerzési technikák fegyvertárából válogatnak változatos módszereket a választópolgárok megtévesztésére, megvezetésére, manipulálására, csak hogy különböző bársonyszékekbe helyezhessék a hátsójukat. A szennyes technikák közé tartozik a felelőtlen ígérgetés, az ellenfelek lejáratása, a sárdobálás, melynek „művelői” azt remélik, hogy ha kellő mennyiségű rágalommal illetik vetélytársaikat, akkor legyenek azok bármennyire is tiszták, valamennyi sár csak rájuk tapad, továbbá a képviselőjelöltek „klónozása”, a szavazatok megvásárlása, valamint a választási csalás, a voksolás eredményeinek a meghamisítása.

Az említett piszkos technikák közül az esélyes képviselőjelöltek „megkettőzéséről”, a velük azonos nevű, de a politikusi pályától fényévnyi messzeségre lévő személyek indításáról, a képviselőjelöltek sorába való bejegyzéséről – melynek célja a választók megtévesztése, az esélyes képviselőjelöltekre adott szavazatok számának a csökkentése – már sok szó esett lapunk hasábjain, így erre nem is térek ki. Annál inkább a voksok megvásárlására, ami szorosan összefügg a társadalom széles rétegeit érintő szegénységgel, valamint a választópolgárok jelentős részének a politikából való kiábrándulásával. Miről is van szó? Dúsgazdag oligarcha politikusok, illetve olyan pártok, melyek mögött magukat alaposan megszedett oligarchák állnak, mellényzsebből fizettek ki korábban 200 hrivnyákat, most pedig könnyedén fizetnek ki 1000 hrivnyákat azért, hogy megvásárolják az oligarchikus parlamentarizmus rendszerének iszony-viszonyai miatt, az eddigi oligarcha-államvezetések nemzetgazdaság-nemépítése következtében szegénységbe vagy éppen mélyszegénységbe süllyedt kisemberek szavazatait. Azokét, akik alig tudják megvásárolni az egyre dráguló élelmiszereket, a nemegyszer sok száz hrivnyába kerülő gyógyszercsomagokat. Akik alig bírják kifizetni a magas villanyszámlákat, a hajmeresztő gázszámlákat, akiknek a gondolatait teljesen lekötik a megélhetési problémák, és akik már annyiszor csalódtak az egymást váltó kormányokban, miniszterelnökökben, elnökökben, hogy belesüppedtek az „úgyis az lesz, amit a »fenn lévők« (vagyis a gazdasági, és ebből fakadóan politikai hatalommal rendelkezők) akarnak” letargikus életérzésébe. Így aztán könnyű prédát jelentenek a szegénység és a kiúttalanság-érzés vámszedői számára, akiknek ezer hrivnya annyit jelent, mint a köröm feketéje, míg a szegénységben, sőt mélyszegénységben tengődők, a kínzó megélhetési gondok közepette élők – Élők? Nem, létezők! – „mentőövet” látnak ezekben a számukra magas összegekben, melyekből pótolni remélik az élelmiszerek, a gyógyszerek megvásárlásához, a rezsiköltségek kifizetéséhez szükséges kevéske pénzüket… És vannak, persze, akik nem épp holtszegények, csak éppen kiábrándultak a politikából, vagy nincs erős politikai öntudatuk, és a könnyen jövő pénz kísértésének engedve bárkinek eladják a szavazatukat, aki fizet érte…

Így kialakul egy ördögi kör. Oligarchák, illetve olyan pártok, melyek mögött oligarchák állnak, bagóért megvásárolják a szavazatokat és velük a választópolgárokat, akik sorsának jobbra fordulásáért aztán semmit sem tesznek, így a szegények továbbra is szegények maradnak, a politikából kiábrándultak továbbra is a politikából kiábrándultak maradnak, még jobban elhatalmasodik rajtuk az „úgyis az lesz, amit ott »fenn« akarnak” mentalitás. Így a következő választásokon ismét hagyják magukat megvásárolni, ami miatt ismét velük semmit sem törődő képviselők jutnak be a parlamentbe, akik miatt továbbra sem javul a helyzetük, így sok választó még jobban kiábrándul a politikából, és ezért ismét hagyják, hogy megvásárolják őket kilóra…

Van-e kiút? Meg lehetne állítani ezt az öngerjesztő folyamatot? Igen! Ha minél több választópolgár megértené, hogy a velejéig erkölcstelen szavazatvásárlás csak a hataloméhes politikusoknak kedvez, akik le sem fütyülik az általuk bagóért megvásárolt kisembereket, és épp ezért semmit sem tesznek értük, így a szavazatukat eladó választók sorsa semmivel sem válik jobbá attól, hogy eladják a voksukat. Megérthetik ezt? Remélhetően minél többen, ha minél okosabban érvelve megértetjük ezt velük. És azt is megértetjük velük, hogy önérzet, önbecsülés is létezik, amivel összeegyeztethetetlen, hogy áruba bocsássák voksaikat és önmagukat azoknak a szavazatvásárlóknak, akik nem gondolkodó emberekként, hanem megvásárolható árucikkekként tekintenek rájuk. Tudom, persze, hogy ez nehéz feladat, hiszen a szegénység, pláne a mélyszegénység bár nem minden esetben, de több esetben megölheti az önérzetet, aki pedig már teljesen kiábrándult a politikából, azt nehéz kiragadni a letargiából. De mégis el kell végeznünk ezt a nehéz feladatot, s minél több választópolgár esetében el kell érnünk: mondjanak nemet a szavazatvásárlóknak, hogy tisztábbá váljon a politikai élet, és e szennyes választási technika piszkos kezű alkalmazói ne dörzsölhessék elégedetten a tenyerüket!

Ami pedig a magyar választópolgárokat illeti, az ő esetükben hatványozottan igaz, hogy ne hagyják magukat megvenni, ne hagyják, hogy piszkos politikai játszmák sakkbábuivá váljanak. Ébredjenek rá: a nacionalista ukrán politikusok, pártok semmit sem akarnak tenni a kárpátaljai magyarságért mint nemzetiségi közösségért. Sőt!… És a nem nacionalista ukrán politikusok, pártok sem tartják fontosnak, hogy kimondottan a kárpátaljai magyarság nemzetiségi érdekeivel foglalkozzanak, bár kétségtelenül biztató számunkra, hogy a Nép Szolgája párt enyhíteni akar „Az elukránosításról szóló törvénynek” nevezhető hírhedt nyelvtörvény szigorán, az Ellenzéki Blokk pedig mindig is szemben állt az elukránosító törekvésekkel. És ha az asszimilációs törekvések ellen fellépő nem magyar politikusok, pártok nem is kimondottan a kárpátaljai magyarság kedvéért lépnek fel, de fellépésük számunkra is kedvező irányban hathat. Ami viszont az egyéni választókerületekben induló képviselőjelölteket illeti, legyen annyi nemzeti öntudat a magyar választókban, hogy a magyar összefogás jelöltjeire adják a voksukat, mert tőlük elvárhatják, hogy kimondottan a mi érdekünkben tevékenykedjenek. Adjanak nekik lehetőséget arra, hogy parlamenti képviselőkként nemzetiségi érdekeinket képviseljék, nemzetközi fórumokon is, a parlamentben pedig igyekezzenek szövetségeseket találni az elukránosító törekvéseket ellenző politikusok személyében, szólaljanak fel minden, a nemzetiségek beolvasztását célzó képviselői megszólalás, illetve beadvány ellen, és szavazzanak nemmel minden olyan, szavazásra bocsátott kérdésben, melyek esetleg az asszimilációt céloznák.

Zárszóként pedig a legnagyobb erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor híressé vált, és most is nagyon ideillő szavait idézném: „Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet.”

Lajos Mihály