A körülmények szerények, de az eredmények szépek

Művészeti iskola Verbőcön

2019. július 9., 14:07

A tanárok – köztük a zenepedagógusok – munkáját talán akkor lehet a legtöbbre értékelni, ha elég szegényesen felszerelt tanintézetekben, részben elképesztő körülmények közepette is olyan tudással tudják felvértezni tanítványaikat, hogy azok jó eredményeket érjenek el a tanulás terén, s előkelő helyezéseket érjenek el a tanulmányi versenyeken. A Verbőci Művészeti Iskola – melynek a Salánki Mikes Kelemen Középiskolában is működik egy kihelyezett részlege – e tanintézmények közé tartozik.

Az otthonunk egy régi, de jó állagú, felújításra nem szoruló épület. A fűtéssel sincs gondunk, két évvel ezelőtt a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivataltól kaptunk egy új gázkazánt, a fűtőnk pedig egyelőre a régi vezetékek, radiátorok karbantartását is megoldja. Viszont nagy problémát jelent, hogy se vezetékes vizünk, se kutunk, se mosdónk, se WC-nk nincs. Mi, tanárok és diákjaink a közelben álló községháza pottyantós illemhelyét használjuk – ecseteli a munkakörülményeket Sarkadi Natália, a művészeti iskola igazgatója. – Három éve vezetem az intézményt, már számos helyen kilincseltem e probléma megoldása érdekében, de még csak annyit sikerült elérnem, hogy kaptunk egy információt arra vonatkozóan, hogy mi is bekerültünk a Keleti Partnerség programba. Reméljük, előbb-utóbb megoldódik ez a gondunk. Ami pedig a hangszerekkel való felszereltségünket illeti, „papíron” nyolc zongoránk van, de három nagyon régi, még a szovjetkorszakból, az 1960–1970-es évekből származnak, és húsz-harminc éve le is írták őket, használhatatlanok. A járási művelődési osztálynak pedig – mint mondták – nincs kerete rá, hogy helyettük újakat vegyenek nekünk. A többi öt zongora viszont újabb kibocsátású, és az állapotuk is jó. A három hegedűnk nagy méretű, felnőtteknek való, ezért csak a tanáraink használják, illetve néhány idősebb diák, akiknek nincs saját hangszerűk, a hegedülni tanuló gyerekek túlnyomó többségének a hangszerét maguk a szülők vásárolják meg, s ezek természetesen gyermek méretűek. A harmonikatanárunk a saját hangszerét használja, tanítványai hangszereit pedig ugyancsak a szülők szerzik be. Természetesen jó volna, ha brácsánk és nagybőgőnk is lenne, melyeknek nagy hasznát vennénk a népzene- és néptáncoktatásban, de az ember egy idő után belefárad a kilincselésbe. Hangtechnikával sem rendelkezünk. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek van ugyan olyan pályázata is, mely nem zárja ki a művészeti iskolák jelentkezését, és tavaly be is nyújtottuk a pályázatunkat a hangtechnikai felszerelés beszerzése céljából, de sajnos nem nyertünk. Ám nem adjuk fel, a következő tanévben is megpályázzuk a támogatást.

De hány tanár is oktat a tanintézményben, s miként alakul a diáklétszám? Mint beszélgetőtársamtól megtudom, jelenleg tíz pedagógusuk van: három zongora-, két hegedű-, egy-egy harmonika-, tánc-, illetve énekkarvezető énektanár, valamint két pedagógus, akik szolfézst és zeneelméletet oktatnak. A diákjaik verbőci, feketepataki, illetve salánki gyerekek, a múlt tanévben 115 tanulójuk volt, s a diáklétszám hosszú évek óta stabilan 112 és 118 fő között mozog. A gyerekeket 6, 7, 8 éves korban íratják be a szüleik, a képzés pedig nyolc évig tart. A múlt tanévben tizenöten tanultak hegedülni, ötvenen zongorázni, ugyanennyien táncolni, öten harmonikázni, az énekkarban pedig húsz gyerek énekelt. Ami pedig a tanulási kedvet illeti, a gyerekek 50-60 százaléka az első és a második tanévben még nagy buzgalommal veti bele magát a tanulásba, még minden újdonság nekik, érdekli őket, amit tanulnak. Ám amikor később már több feladatot kapnak, melyek több gyakorlást igényelnek, elmúlik a nagy buzgalom, lanyhulni kezd a tanulási kedv. S mint Sarkadi Natália kifejti, ekkor hárul nagy feladat a tanárokra és a szülőkre. A tanárok csökkentik a gyerek megterhelését, különben teljesen elmenne a diákok kedve a tanulástól, és játékos módszerekkel kezdik őket oktatni. Az a lényeg, hogy oda kell figyelni a gyerekre. A szülő pedig a gyermeke biztatásával segít, hogy ne hagyja abba a tanulást. S mennyi idő múlva tér vissza a diák tanulás iránti kedve? Ez gyerekfüggő, vannak kritikus egy évek, félévek, és amikor a diák már ismét komolyabban áll hozzá a tanuláshoz, akkor lehet újból komolyabban foglalkozni vele. Akadnak, persze, aki feladják, de nem nagy számban. Viszont problémát jelent, hogy azok a gyerekek, akiket már a 7., 8. osztály befejezése után átíratják a bentlakásos líceumokba, nem tudják megoldani, hogy egyidejűleg a művészeti iskolában is folytassák a tanulmányaikat. Ugyanakkor olyan tanulóik is vannak, akikben több zenei, ének- vagy tánctehetség van. Így ők stabilan jól tanulnak, és könnyebben is megy nekik a feladatok elvégzése.

Fő profilunk a magyar néptáncok: szatmári, mezőségi, viski, gyimesi, rimóci, marosszéki, nyírségi stb. oktatása – magyarázza az iskolaigazgató. – De modern táncot is oktatunk, valamint a keringő alapjait. Énekkarunk pedig magyar népdalokat énekel – fejti ki beszélgetőtársam. – Rendszeresen részt veszünk a járási és a megyei művészeti versenyeken, gyakran érünk el 1., 2. és 3. helyezéseket, sőt nemzetközieken is részt vettünk már Magyarországon: Vásárosnaményban, illetve Mátészalkán, zongoraversenyen és népdaléneklési versenyen, és az idei vásárosnaményi népdaléneklési versenyen 1. helyezést ért el az énektriónk. Szólóénekeseink az elmúlt három évben 2., 3, helyezéseket értek el a Beregszászban megrendezett Pacsirta versenyen, egy szólóénekesünk pedig különdíjban részesült. És az ugyancsak a Vérke-parti városban lebonyolított Szól a fülemüle versenyen is helyezéseket értek el szólóénekeseink a múlt tanévben.

Láthatjuk hát, hogy szerény körülmények között működve is szép eredményeket ér el a Verbőci Művészeti Iskola. Megérdemelné, hogy mielőbb oldódjanak meg a gondjai is.

Lajos Mihály