Perecfesztivál Asztélyban hetedik alkalommal

2019. július 10., 12:22 , 963. szám

Hetedik alkalommal került megrendezésre az Asztélyi Hagyományőrző Perecfesztivál a település sportpályáján, amelyet idén július 7-én szervezett meg a községi tanács és annak képviselő-testülete. A program a reggeli órákban vette kezdetét, amikor „Vissza a gyökerekhez” jelszóval befűtötték a kemencét, amelyben hagyományos sós, szezámmagos, köménymagos és fahéjjal ízesített pereceket és finom süteményeket sütöttek.

A hajnali viharos időjárás következtében történt áramkimaradás miatt a fesztivál hivatalos megnyitójára a tervezettnél később került sor, amelyen köszöntőt mondott Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke, Halász László, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztályának vezetője, valamint Fancsali Árpád, Asztély egyik testvértelepülésének, az erdélyi Székelyfancsalnak a polgármestere.

„Rendezvényünk célja történelmi-kulturális örökségünk, a híres asztélyi perec elkészítésének és sütési fortélyainak bemutatása kultúránk és gasztronómiai hagyományaink ápolásával és továbbadásával egybekötve” – kezdte ünnepi köszöntőjét Nagy Anna, a határközség polgármestere. Felelevenítette a perecsütés XX. századba visszanyúló történetét: az asztélyi asszonyok rendszeresen sütötték a különleges recept alapján készült, búbos kemencében sült pereceket mind a család részére, mind a vásárokon, szomszédos településeken való értékesítésre, amelyeket tréfásan így kínáltak: „Friss a perec, most kéthetes!” Köszönetet mondott továbbá a rendezvény támogatóinak: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ), a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanácsnak (KMTT), Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának, Magyarország Beregszászi Konzulátusának és az Együtt Mindenkiért Alapítványnak.

Szilágyi Mátyás köszöntőjében örömét fejezte ki, amiért „ilyen csodálatos ünnepen” vehet részt. Manapság egyre több fesztiváljellegű eseményt szerveznek, amelyeknek nagyon fontos identitásmegőrző erejük van, ugyanis felmutatnak egy-egy helyi bran­­­det, mint ahogyan a perecfesztivál az Asztélyra jellemző perecet – fogalmazott a főkonzul. Az ilyen alkalmaknak rendkívül nagy a megtartó ereje, ugyanakkor turisztikai jelentősége is van, ugyanis ezeken figyelemreméltó értékeket vonultatnak fel és ismertetnek meg az idelátogató vendégekkel – fűzte hozzá.

Mester András ünnepi beszédében kiemelte azoknak a rendezvényeknek a fontosságát, amelyeken „azt érezheti a résztvevő, hogy otthon van Kárpátalján”. Elmondta, hogy a KMTT a Magyar Turisztikai Ügynökség segítségével kiválasztott tíz olyan kárpátaljai gasztronómiai fesztivált, amelyeket szakmailag megerősítenek, hogy azok még vonzóbbá váljanak mind a helyi, mind a más országokból érkező turisták számára, illetve „igyekezzünk megmutatni, hogy hagyományainkkal gazdagítjuk a többnemzetiségű Ukrajnát, és nem ellenségek vagyunk”. Ebbe a tíz kiválasztott fesztiválba került bele az asztélyi perecfesztivál is, annak többéves megszervezése és hagyományőrző mivolta miatt.

A köszöntéseket követően a színpadot a község óvodásai, majd iskolás csoportja foglalták el. Utánuk fellépett a beregszászi Atasz táncegyüttes, a tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport és a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes, valamint Halász László és lánya, Halász Dóra. Különleges, óvodásoknak szóló meseelőadást láthattak az érdeklődők – Benedek Elek Az égig érő fa meséjét adták elő a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei: Gál Natália és Ferenci Attila. A színház társulata előadta a Szép Ernő Lila ákác című regénye alapján színpadra vitt produkcióját is. Nagy Anikó, a Magyar Melódiák énekese gyönyörű hangjával varázsolta el a hallgatóságot.

Délelőtt barátságos futballmérkőzések zajlottak két csoportban, összesen nyolc csapat részvételével. Az ifjúsági korcsoport első helyezettje Asztély, második Gut, harmadik Búcsú csapata lett. Az öregfiúk korcsoportjában a Kárpátalja FC mérkőzött a beregszászi Barátság csapattal. A torna gólkirálya Jaró Erik, Gut–Kisbégány közös csapatának játékosa lett. A győzteseknek Nagy Anna polgármester és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke adta át az okleveleket és a serlegeket. Délután átadásra került az újonnan megépített műfüves sportpálya, amelyet Nagy Anna és Sin József adtak át ünnepélyesen. „Mivel a futball az egyik legnépszerűbb sportág, fontosnak tartjuk ezt a fejlesztést a gyermekeink egészségesebb életmódra nevelése szempontjából” – fogalmazott ennek kapcsán a község polgármestere.

Mindeközben reggeltől estig különböző kézműves-foglalkozásokat mutattak be, a gyerekek a minividámparkban és a lézer- és íjharcpályán szórakozhattak. A délután folyamán tombolára is sor került, majd a Magyarországról érkezett Kis Grófo, Opitz Barbi és Feke Pál koncertje fokozta a rendezvény hangulatát, amely azonban itt nem ért véget, ugyanis a Szatmáriék zenekar közreműködésével a táncmulatság hajnalig tartott.

Érdekesség, hogy a faluban élő idősek elmondása szerint 1938-ban a lakosok pereckaput állítottak az itt átvonuló Horthy Miklós tiszteletére. A pereckapu ezt követően még hosszú éveken át állt a falu elején. Ebben fogalmazódik meg a fesztivál célja: a perecsütés hagyományának újjáélesztése és továbbadása a következő nemzedékeknek.

Csuha Alexandra