Eltörte mindkét kezét egy kisfiú, amíg a nevelők kampánygyűlésen voltak.

2019. július 12., 19:12

Amíg az ungvári járási kereknyei (Koritnyani) óvoda dolgozóinak fele a községi tanács épületében találkozón vett részt az egyik képviselőjelölttel, az ötéves Artem eltörte mindkét kezét – jelentette a mukachevo.net a Sirius regionális televízió nyomán.

A gyermek édesanyja elmondta, maguk vitték be a kisfiút a kórházba, mivel senki nem hívott mentőt az óvodába. Az autóban a gyermek többször elvesztette az eszméletét a fájdalomtól.

Az eset még kedden történt. Most már jobban van a kis beteg, de egyelőre se játszani, se vizet inni nem tud önállóan. Orvosai szerint körülbelül egy hónapig marad sínben a keze.

Az anya azt mondja, nem hibáztatja a nevelőnőt, aki nem figyelt a gyermekére, mert meggyőződése, hogy három ember fizikailag képtelen megbirkózni három óvodai csoporttal.

A tanácsházán azt állítják, hogy senkit nem kényszerítettek a találkozón való részvételre. Ezt az óvodavezető is megerősíti. Az eset kivizsgálására bizottságot hoztak létre és a rendőrség is eljárást indított.

(mukachevo.net/Kárpátalja)