Tarolt az új elnök pártja az ukrán parlamenti választásokon

2019. július 22., 08:50

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt várhatóan nagy arányú győzelmét erősítik meg azok a hivatalos részeredmények, amelyeket hétfőn hajnalban tettek közzé Kijevben az előző nap megtartott előrehozott ukrajnai parlamenti választásokról – jelentette az Unian ukrán hírügynökség.

A központi választási bizottság közlése szerint a szavazókörök elektronikus jegyzőkönyvei közel 21 százalékának összesítése alapján Zelenszkij Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártja 41,98 százalékos eredménnyel vezet, amely mintegy 2 százalékkal gyengébb eredmény a késő este közölt exit poll-felmérések adatainál.

A második helyen a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform – Életért párt áll 12,55 százalékkal (ez 1 százalékkal jobb az előzetes becslésnél).

Petro Porosenko volt elnök Európai Szolidaritásnevű pártja jelenleg a voksok 8,67 százalékát tudhatja magáénak, és ezzel harmadik a pártok erősorrendjében, negyedik – kissé erősödve – a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) 8,38 százalékkal, ötödik pedig Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang (Holosz) pártja 6,33 százalékkal.

Zelenszkij már az exit poll-eredmények ismeretében bejelentette, hogy tárgyalni hívja az ötödik helyre várt Hang párt vezetőjét, Vakarcsukot, akivel egyebek mellett a leendő miniszterelnök személyéről is megbeszélést kíván folytatni.

Az ukrán elnök újfent hangsúlyozta, hogy nem politikust, hanem gazdasági szakembert szeretne látni a miniszterelnöki poszton, olyan személyt, akinek a nyugati országokban is tekintélye van.

Vakarcsuk ugyanakkor kijelentette, hogy koalíciós tárgyalásokat csak a parlamenti választás hivatalos eredményének ismeretében kezdenek.

(Híradó.hu/MTI)