Görögkatolikus gyalogos zarándoklat Máriapócsra

„Téged jöttünk köszönteni, méltóztassál meghallgatni…”

2019. július 24., 12:14

Huszadik alkalommal került sor július 19–21. között a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete által szervezett máriapócsi gyalogos zarándoklatra.

A kárpátaljaiak zarándoklatára közel tíz esztendeje hagyományosan Szent Illés próféta ünnepén, azaz július 20-án kerül sor, s az eseményen minden évben a magyar esperesi kerület több száz híve vesz részt. Ebben az évben a kerület több mint 20 egyházközségéből összesen háromszázan indultak el a 60 kilométeres útra. A zarándokok útközben a paraklisz és az akathisztosz szertartását végezték, illetve Mária-énekeket énekeltek, a zarándokokkal tartó parochusoknál pedig folyamatosan volt lehetőség gyónásra is azoknak, akik a pócsi Szűzanyához vezető úton szerettek volna könnyíteni bűneik okozta terheiken. A nap végén Pusztadoboson a helyi iskola tornatermében, illetve családoknál pihenték ki az út fáradalmait a zarándokok, akiknek közös adakozásából egy kisebb pénzadományt is átadtak a helyiek részére a néhány héttel ezelőtti viharkárok enyhítésére.

A második napnak már néhány időközben érkezett kárpátaljai, illetve 30 pusztadobosi hívő társaságában vágtak neki, így nagyjából 350 fősre nőtt a zarándoklat résztvevőinek száma. Máriapócsra érkezve Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspöke fogadta a zarándokokat, akik előbb Szentliturgián vettek részt, melyet vecsernyével és utrenyével kísért virrasztás követett. Sokan érkeztek vidékünkről a vasárnapi liturgiára is, melyen így összességében közel 500 kárpátaljai volt jelen. Érdekesség, hogy a zarándoklaton nemcsak magyar ajkú hívek vettek részt, illetve a zarándoklat más felekezetek tagjait is vonzotta.

Espán Rita