Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében

2019. július 27., 19:35

A magyar kormány három éve zajló, eddigi legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai programjáról, a mára valóban sikerprogrammá vált Kárpát-medencei óvodafejlesztések eredményeit mutatták be a lebonyolítók a 30. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor egyik panelbeszélgetésén Tusnádfürdőn.

Dr. Grezsa István, a program lebonyolításáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy 152 új óvoda építését vállalták, továbbá több mint 450-nek a felújítását határozták el. Ez a háromütemű és 47,6 milliárd forint forrásigényű program gőzerővel dübörög. Mivel Kárpátalján a legnehezebb a helyzet, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség már megkapta az összes nekünk szánt forrást, eddig 60 óvodát már át is adtak vidékünkön. A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a nemzeti megújuláshoz csak akkor tudnak a program által hozzájárulni, ha a felújított és felépített óvodákban megfelelő szakmaisággal és lelkiséggel folyik majd a nevelés. Grezsa István beszélt a pozitív felvidéki tapasztalatokról is, ahol a vállalkozók nyomott áron vállalták el a gyermekek érdekében a munkát, és ott az önkormányzatoknak is van annyi anyagi ereje, hogy hozzá tudnak járulni a felújításokhoz. A program harmadik üteme 2020. december 31-én zárul majd le, de előreláthatólag addig nem lesz kész minden óvoda, viszont a miniszteri biztos úr reményei szerint 2022-ig biztosan megújul majd az összes magyar ovi.

Czibula Ádám, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. munkatársa elmondta, hogy a programban az előkészítéstől a beruházás folyamatától, az esetleges módosítások, kérvények elbírálásán át a realizálásig van szerepük. Kiemelte, hogy az elmúlt években emelkedtek a munkabérek, az építőanyag-árak, emiatt az esetek túlnyomó részében kiegészítő támogatást kérnek a pályázók az 1996-os kalkulációikhoz képest. Beszélt az ellenőrzésekről, örömmel konstatálva, hogy eddig nem tapasztaltak visszaéléseket.

Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke az óvodafejlesztési programot egy Kárpát-medencei világraszóló csodának nevezte. Délvidéken hat szórványóvodát, majd újabb óvodaközpontokat hoztak létre, további több mint 30 magyar óvodában voltak különféle fejlesztések, nyolc mikrobusszal utaztatják a gyerekeket magyar óvodába. Újvidéken új bölcsőde épületet, Szabadkán óvodát és bölcsődét építenek magyar kormányzati támogatással. Ezen felül nyolcvan játszóteret alakítottak ki és 79 településen 130 magyar sarkot rendeztek be.

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a Felvidéken lezajlott több mint száz óvodafelújításon túl kiemelte a magas szintű szakmai továbbképzéseket, amelyek nélkülözhetetlenek a magyar ajkú gyermekek megfelelő óvodai fejlesztésében. Két új óvodai épületet is átadtak Komáromban és Martoson, egyre több magyar egyházi óvoda jön létre a 140 programhoz kapcsolódott önkormányzati óvoda mellett.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke hangsúlyozta a magyar óvoda fontosságát, hisz az későbbi kapcsolataikat is meghatározza, és magyar tanulási pályára állíthatja a gyerekeket. Elmondta, hogy vidékünkön négy szereplő, a történelmi egyházak és a KMPSZ kapcsolódott be partnerként a programba, ebből a KMPSZ az állami óvodák fejlesztését vállalta fel. Elmondta, hogy a legtöbb helyen a 70-es évektől nem volt az óvodákban fejlesztés. A programnak köszönhetően igyekeznek a visszaszorult nyelvhatárt újra tágítani a magyar óvodai program segítségével. Kárpátalján a módszertani sarok mellett még technikai eszközöket és magyar meséket is vittek. Elkezdődött Kárpátalján a program harmadik üteme is, ami az új óvodaépületek építésének beindulását jelenti. A KMPSZ elnöke elmondta, hogy a program keretében eddig 60 általuk felújított óvodát adtak át, melyeket újabbak követnek majd. Mindez élénkítően hatott Kárpátalja gazdaságára, és jelentős adóbevételhez juttatta az ukrán államot. Következő lépésként Orosz Ildikó szerint jó lenne egy elemi iskolai szórványprogramot is beindítani, hogy az ott magyar óvodába járó gyerekeknek legyen magyar iskola, ahová továbbmehetnek.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a határon túli iskolaválasztási és óvodaválasztási tapasztalataikról és a magyar iskolaválasztáshoz kapcsolódó programjaik eredményeiről számolt be a Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója által moderált panel Kárpát-medencei körképének lezárásaként.

Badó Zsolt