Kárpátaljai fiatalok a 9. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón

2019. július 30., 18:07 , 966. szám

Július 23˗27. között ismét megrendezésre került a Kárpát-medence legnagyobb magyar református ifjúsági találkozója, a Csillagpont elnevezésű fesztivál. A rendezvényt minden második évben szervezik meg különböző helyszíneken az anyaország területén. Az első Csillagpont 2003-ban került megrendezésre Bodajkon, aztán sorban következett 2005-ben Debrecen, 2007-ben Sárospatak, 2009-ben Fadd-Dombori, 2011-ben Tata, 2013-ban Mezőtúr, 2015-ben Tata, 2017-ben Debrecen, az idén pedig ismét a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma adott otthont a találkozónak. A kárpátaljai magyar református fiatalok körében igen nagy népszerűségnek örvend ez a fesztivál. Az érdeklődés ebben az évben sem maradt el, több mint 50 kárpátaljai látogatott ki a rendezvényre. Az idei Csillagponton több mint 3580-an vett részt. A rendezvényre számos más országból is érkeztek fiatalok: Szíriából, Dél-Koreából, Angliából, Tajvanról, Spanyolországból, Németországból, Franciaországból, Kanadából, az Egyesült Államokból, Libanonból. A találkozón egyébként bárki részt vehet felekezeti hovatartozástól függetlenül. A fesztivál teljesen drog- és alkoholmentes.

Mi is a Csillagpont valójában?

 Elsősorban több mint fesztivál. A Csillagpont alkalmanként több ezer 14 – 35 éves fiatalt vonz. Többet kínál az egyszerű fesztiváloknál: a Csillagpont egyben lelki alkalom is, ahol tényleg feltöltekezhetsz. A remény, a közösség, az evangelizáció, a sokszínű Egyház összejövetele.

 Másodsorban különleges. A Csillagpont azért felejthetetlen élmény, mert nyári ifjúsági eseményként nemcsak igényes kulturális és szórakoztató eseményeket kínál, hanem egyben találkozási pont is, ahol a résztvevők együtt gondolkodhatnak a világról, közös értékekről, Istenről.

A Csillagpont tematikus találkozó, amelynek központi gondolata alkalmanként változó. Például 2011-ben az érintéssel, 2013-ban az identitással, 2015-ben a bizalommal, 2017-ben pedig a reformációval foglalkozott. Idén a Csillagpont központi gondolata a közösség és az egység volt, amelyet a körbevesz kifejezéssel mutattak be. Mi vesz körül minket a hétköznapjainkban? Információk, hangok, képek, hírek? Fény és sötétség? Családtagok, barátok, osztály- és munkatársak? De mi közünk van mindenhez? Mit tehetünk egymásért? És azt vajon tudjuk, Isten mit tett értünk? Hogy mit jelent az, hogy az Ő országa közöttünk van? – Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresték az előadók és résztvevők a válaszokat a találkozón.

A Csillagpont július 23-án a 19.00 órai nyitó istentisztelettel vette kezdetét, ahol a találkozó hivatalos dicsőítő csapata a CSP Band énekelt, illetve Czeglédi Péter Pál hajdúbagosi református lelkipásztor szolgált. A lelkész igehirdetésében Márk evangéliumából az 5000 ember megvendégelését olvasta fel, majd elmondta, hogy lelki táplálékra van szüksége mindenkinek, „azt kell észrevennünk mindannyiunknak, akik itt vagyunk, hogy lelkileg éhesek vagyunk, mert boldogok azok, akik lélekben éhesek és szomjasak.” Tovább folytatva hangsúlyozta, hogy nem résztvevői vannak a Csillagpontnak, hanem közreműködői, ami azt jelenti, hogy meg kell elégíteni az Isten igéjére vágyó lelki éhezőket.

Bedekovics Péter, a találkozót szervező Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője felszólalásában elmondta, hogy a találkozót már másfél éve elkezdték szervezni, a körbevesz kifejezés pedig arra utal, hogy körbevesz minket Isten országa, és köztünk van.

Bogárdi Szabó István református lelkész, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke beszédében úgy fogalmazott: úgy tanulunk meg biciklizni, hogy azoktól tanulunk, akik már tudnak. A hit dolga is ilyen. Isten megtalálását, a hitben való járást is tanulnunk kell, hogy borulás nélkül tudjunk majd az élet minden dolgában közlekedni. Segítsük egymást hitre jutni! A találkozó központi témájával kapcsolatosan elmondta, hogy Isten vesz bennünket körbe, Ő van középen és egyúttal Ő a körnek a perifériája is.

A fesztivál napjai reggeli áhítattal indultak, aztán a főelőadás következett, amelyet Járay Márton teológus, lelkigondozó tartott. Előadásai alaptémája az volt: Hogyan jelenik meg egyéni életünkben és közösségünkben Isten országa? Te hogyan tudod azt megjeleníteni? Továbbá az a meghatározás töltötte ki az előadások tartalmát, hogy „Isten mindig nagyobb”, mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy Isten az Úr. Egyik előadásában úgy fogalmazott: „Identitásom legmélyebb alapja az, hogy Isten teremtménye vagyok, mert szeret engem az Isten, számára én fontos vagyok”. Beszédeiben arra biztatta a hallgatóságot, hogy ne bántsák saját magukat vagy egymást a bűn miatt, hanem értékeljük magunkat és a másik embert, „hiszen nem én és nem a másik a bűn.” Az előadás másik két szegmense a különböző emberek személyes bizonyságtételei és a művészeti produkciók voltak.

A főelőadásokat követően kiscsoportos beszélgetések következtek korosztályosan lebontva, összesen 138 kiscsoport alakult. A nap további részében különböző programokon, előadásokon, kerekasztalbeszélgetéseken, koncerteken, vetélkedőkön, közösségépítő foglalkozásokon, kiállításokon, dicsőítéseken, sportversenyeken vehettek részt a fiatalok. Nagy népszerűségnek örvendett a rapid randi, amelyre több mint 140-en jelentkeztek.

A 19.00 órakor kezdődő esti áhítatokon mindig más lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Langschadl István kiskövesdi lelkipásztor az Atyáról, Berke Eszter erdélyi lelkipásztor a Fiúról és az otthonról, Édes Gábor magyarországi lelkipásztor a Szentlélekről tett tanúbizonyságot igehirdetésében. Mindezt Isten tökéletes szeretetére alapozva.

Az esti áhítatokat könnyűzenei koncertek követték. Kedd este a Lóci játszik formáció lépett fel a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) szabadtéri színpadán, később a Károli csarnokban pedig a Laudate majd pedig a Magidom zenélt. Szerdán a The Biebers adott koncertet a DRHE színpadán, a Károli csarnokban pedig az Első Lépés és a Romano Glaszo játszott. Csütörtökön Deniz foglalta el a szabadtérit, a csarnokban pedig a Platon Karataev és a Keresztkérdés zenélt. Pénteken este a Helyes Beat lépett a színpadra, valamint a Common Vibes, aztán az est magyar táncházzal zárult.

A fesztivál területén különböző pavilonok: Öko Pont (Teremtésvédelmi programok), Művészeti Pont/VIP, Soli Deo Gloria (SDG) Pont, Karám - rapid randi, programsátrak: WildOpen filmsátor, Menekültmisszió, Élő könyvtár, Adna, Köszi Koktélbár, lehetőségek piaca: CSP Bolt, DRHE, Kékkereszt, Kálvin Kiadó – Magyar Bibliatársulat, TeolPont, Gál Álmos keramikus, Országos Református Cigánymisszió, Harmat Kiadó, Biblia Projekt, Szeretetszolgálati Iroda, BellaGirl, Infósátor, 72 óra – Ökumenikus Ifjúsági Iroda, Aurum életműhely, Ninirc games, Károli Gáspár Református Egyetem, Szentírás Szövetség, Tábita kézműves termékek, Keresztyén ékszerész, Új Remény Alapítvány, Halleluja Kiadó, Magyar Református Szeretetszolgálat, Dorkász Szolgálat, Street food foglaltak helyett, ahol az érdeklődők mindent kipróbálhattak, illetve mindenből kaphattak egy kis ízelítőt.

Az állandó programok között megtalálható volt a Kálvin könyvtér, Isten a XXI. században – fotókiállítás, sportprogramok és bombios X okoscsapatjáték, láthatatlan színház, SDG szabadulósátrak, teremtésvédelmi és cigánymissziós programok, illetve az egyetemi közösségek interaktív programjai.

A kárpátaljai csapatot elkísérte Sipos József, a Tiszakeresztúri és Tiszaújlaki Református Egyházközség lelkipásztora, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet elnöke, aki nagy odaadással nyilatkozott lapunknak.

– Ön szerint mit kapnak a Csillagponton a fiatalok?

– A kereszténységet a fiataloknak a maguk nyelvén, illetve eszközeivel tudja bemutatni ez a rendezvény. Azt is láthatják, hogy a református egyház milyen színes és fiatalos is tud lenni. Továbbá ez egy lelki rendezvény, amely által lelkileg erősödni tudnak a fiatalok.

– Mi a legjobb dolog a Csillagpontban?

– Számomra a találkozások a legjobbak, mert én itt találkozom azokkal a Kárpát-medencében élő barátaimmal, ismerőseimmel, akikkel egyébként máshol nem tudok. Ezenkívül én nagyon szeretem ezt a színességet, hogy Isten országa mennyire színesen van itt jelen, mennyi mindenben és milyen módokon tud megnyilvánulni felénk Isten a megszokott módokon kívül.

A kárpátaljai fiatalok pedig mindezekről így vélekedtek:

– Mit jelent számotokra a Csillagpont, miért vagytok itt? Mit vártatok ettől a rendezvénytől? Szerintetek mi a legjobb a Csillagpontban?

Zoltán, 28 éves: „Számomra lelki megbékélést nyújt a Csillagpont, egy kis megpihenést ad a mindennapi munkásélet sűrűjében. Ezenfelül összehozza az embereket a Csillagpont, a baráti társaságokat egybegyűjti. Én a közösséget tekintem a Csillagpontban a legjobbnak, maga az a tény, hogy együtt vagyunk, együtt szórakozunk és elmélkedünk.”

Karcsi, 20 éves: „Én azért vagyok itt, mert a barátaim már korábban részt vettek a találkozón és elmondták, hogy milyen programokon vettek részt, és mennyi élménnyel gazdagodtak, Istenhez is közel lehetünk, én igazából emiatt jöttem el ide. Szerintem jól meg van szervezve az egész fesztivál, nagyon élvezem az előadásokat, a kiscsoportos beszélgetéseket, az esti koncerteket. Véleményem szerint a Csillagpontban a legjobb dolog a délután kezdődő programok, nagyon sokszínűek.”

Patrik, 19 éves: „Én már voltam itt két éve, és akkor számomra nagyon megtetszett az egész találkozónak a szervezettsége, illetve azok a programok, amelyeket nyújt a fiatalok számára. Szeretek itt lenni, mert jó élményekkel és feltöltődve tudok innen hazamenni, valamint továbbmenni azon az úton, amit Isten készített el a számomra. Úgy jöttem ide, hogy az egész ittlétemet Istennek szentelem, illetve az Ő akaratára bízom, hogy bármi is lesz, én szeretném Őt dicsőíteni, valamint, hogy lássák az emberek, hogy Krisztus bennem él. Én úgy gondolom, hogy idén a kiscsoportos beszélgetések a legjobbak – legalábbis számomra – sokat adott nekem az együttlét a többiekkel.”

A szintén 19 éves Anna erről így beszélt: „Nekem a Csillagpont egy nagy találkozás Istennel, sok emberrel, hatalmas nagy dolog, amiben szerintem mindenki meg tudja találni a helyét vagy azt, ami őt érdekli. Továbbá nagyon sok új dologgal ismerkedhetünk meg olyan emberek társaságában, akik hasonló nézeteket vallanak. Én ettől a rendezvénytől egy kis feltöltődést, kikapcsolódást vártam minden téren – lelki téren is –, mert most egy kicsit útkeresésben érzem magam, úgyhogy válaszokat vártam. Szerintem a délutáni előadások, illetve programok a legjobbak az egész fesztiválon, mert azokban tényleg mindenki megtalálja azt, ami hozzá közelebb áll.”

A 18 éves Péter így vélekedett: „Számomra azt jelenti, hogy Isten közelében lehetünk, és megélhetjük azt, amit Isten tervezett a számunkra. Azért vagyunk itt, hogy feltöltődjünk, új barátságokat kössünk. A Csillagponton Isten olyat üzen a számunkra, amiből tanulhatunk, építkezhetünk belőle, ami hasznos a számunkra. A legjobb az egészben, hogy ezen a héten látszik meg legjobban Istennek a kegyelme, szeretete. Továbbá az, hogy ennyi embert ide tud vezérelni és körbe tud venni, illetve itt meg tudjuk látni azt, hogy Isten mennyire hatalmas. Az egésznek a szépsége az, hogy Isten velünk van, és körbevesz bennünket.”

A Csillagpont július 27-én istentisztelettel és úrvacsorával zárult. Az Isten igéjét Czeglédi Péter Pál hirdette. Továbbá Kacsó Géza, a Bátyúi Református Egyházközség lelkipásztora ágendázott az úrvacsora előtt.

D.P.